2000. június 1. 01:48:46
[éles kattanás]
[David:] Miért nem m… [sistergés] ez a szar?
[ütemes koppanások]
[David:] Mindjárt fogom az egészet és kibbbbaaaaazzzzzoooOOOUUUAA…
[kattanás]

2000. június 1. 02:34:11
[éles kattanás]
[David:] Szóval, nagy meglepetés, majdnem tíz évet pihent egy dobozban és belerohadt az elem. Szerencsére vezetékről működik. JB simán hülyének nézett, amiért hajnalban a dobozokban turkálok, aztán megkérdezte, hogy mit keresek, felállt és a kezembe nyomta a kábelt, utána meg elküldött a halál náthás faszára, hogy ne tébláboljak a TV előtt. Simpson családot néz, abból talán nem lesz gond.
[sóhaj]
A buli jó volt, bár… inkább esemény volt, nem is buli.
Mintha keresztelőn lettünk volna, vagy mi a szar.
Jean elég proaktív uralkodónak tűnik, majd meglátjuk, az évszak végére mennyire lesz produktív. Sévère annyira megkönnyebbültnek tűnt, mintha Bud Spencer sarka épp felemelkedett volna a heréiről.
Nem lennék uralkodó semmi pénzért!
[matatás zaja, ablaknyitás, egy autó halad el az utcán, halk, fémes kattanás]
Ja, gondolom nyilvánvaló, de nem tudok aludni.
Kicsit elszoktam tőle a meditáció miatt.
Meg Juliette miatt. Meg a kurva jogaros rémálmok miatt.
[a hangokból ítélve David dohányzik]
Meg a szemét, köcsög kis pók miatt, amit a klozeton csaptam agyon. Rohadt kis dögök.
[papírzörgés]
Próbálom összegezni, hogy mekkora szarban vagyunk, de nem biztos, hogy sikerül.
[toll kopogása az asztalon]
Srácok, ha valami történne velem, mielőtt begépelném ezt a szalagot, akkor hallgassátok tovább! Nem naplót mondok fel a szaros kis életemről, hanem fontos dolgokat.
Legalábbis szeretném azt hinni, hogy fontosak.
[eltépett papír zaja, gyűrés, koppanás]
Mellé!
Előkerestem a jegyzeteimet még Marseille-ből, hátha sikerül valamit kiokoskodni.
Ne keressétek őket, mert miután összegeztem, szépen felgyújtom az egészet a gecibe.
A füstszagért bocs. A sárga lábos remélem nem fog hiányozni. Nagyon.

Eleve nem is szabadott volna elhoznom őket Marseille-ből, mert ha útközben elkapnak a Partizánok, vagy a Bábuk, akkor páran szoptak volna miatta.
Nektek viszont fontos lehet, mert újak vagytok… illetve, újabbak vagytok, mint én.
A helyi erők meg nem túl kommunikatívak.
Amit én fél év alatt megtudtam, azt ti lehet, hogy egy év alatt sem derítitek ki.
Simán lehet, hogy nem is érdekes, csak én hiszem annak.

Szóval. Fingom sincs, hogy hol kezdjem. Pedig újságíró vagyok. Voltam.

Kezdjük mondjuk ott, hogy ha az Elveszettek múltját akarjátok kutatni, akkor inkább hagyjátok a francba. A Hatszög elcseréltjeinek nincs múltja. Ezt értsétek úgy, hogy voltak itt Elveszettek régen is, csak alig maradt fent valami írásos emlék.

Bocs srácok, hogy akadozom, de elég kusza a kézírásom.
Még én is nehezen olvasom el.
Ráadásul tematikusan össze-vissza van keverve az egész.
[lapozgatás hangja]
Mindegy. Akkor beszélek Marseille-ről.
Miután kijöttem a Sövényből, fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el.
Eltűnt személyként tartottak nyilván az elrablásom után, így már a nővérem sem nagyon keresett. A szüleim… a szüleink meghaltak egy autóbalesetben.

Azt hiszem. Nem emlékszem pontosan. Régen volt.

Szóval, nem tudom mikor és hol estem ki a Sövényből, de biztos nem lehettem sem szép látvány, sem agyilag ép, mivel bevarrtak egy diliházba. A kezelésnek köszönhetően még zavarosabb lett, ami odaát történt, de arról amúgy sem szoktak beszélni.

Ja, srácok!
Gondolom, ti sem szívesen kapargatjátok a bibit, de jó, ha tudjátok, hogy bárkit basztatni az Odaát miatt kifejezetten nagy pofátlanságnak számít. Mindenhol.

Szóval, ki tudja, meddig voltam el boldogan a játszóházban, amikor meglátott egy másik Elveszett, egy Goffri nevű Ogre, aki a fiát látogatta épp meg. Neki köszönhetem, hogy az Uradalom megmozgatott néhány szálat és kihoztak végül.

Egyébként Goffri elég rendes arc, pár hétig nála hédereztem, miután kiengedtek.
Mikor is volt az? Azt hiszem, október közepén. Igen, még Halloween előtt.
[David röhög]
Ez meg itt egy rendkívül tiszteletlen rajz Goffriról és Mogyoróról, aki az ottani Télkirálynő.
[papírgyűrés, öngyújtó kattanás]
Csapongok, de leszarom. Ha begépeltem, jobb lesz.
Ha meg megdöglök előbb, akkor meg szenvedjétek végig!

Na, Marseille. A város egy elcseszett pöcegödör, bár abból a szebbik fajta.
Van neki szép nagy kikötője, meg van régi kikötője, meg a Miasszonyunk székesegyház, ami tényleg szép. Ha érdekel titeket, akkor kérdezgessétek JB-t, az ő ideje óta változtak dolgok, de semmi említésre méltó.

Ööö… tehát, Marseille lakossága kevesebb, mint egy milla, a környékkel együtt másfél, de nagyjából három millió ember kavarog arrafelé. Többségük sima átlagpolgár, a maradék meg a mediterrán söpredéke. Csempészek, maffiózók, miegymás. A várost mindenki kurvára irányítja és az ellenőrzése alatt tartja, ami azt jelenti, hogy senki sem.

Először is, ott van Gaudin polgármester, a Nyuszi.
Azért hívják így, mert a fél várost kiárusította a pletyka szerint a barátainak és az üzletfeleinek.
A másik felét csak azért nem, mert leszakították volna a karját és a hátába állítják.

Másodszor, ott vannak a corso-marseille-k. A Maffia, nagy M-mel.
Övék a keleti városrész, meg az egész francia Riviéra Monaco-ig.

Harmadszor, ott vannak a Rémálmok, a helyi vámpírok.
Ők tényleg rohadtul irányítják a városi alvilágot, meg a felvilágot is.
Minden szarban benne vannak, a szervezett bűnözéstől a politikáig.
Ja, az ugyanaz.
Goffri szerint csak azért nem uralják az egész placcot „nyíltan”, mert a hatalmuk a városhatáron belülre korlátozódik és kitapossák a belüket, ha a táblán túl is vagánykodnak.

Ezt jegyezzétek meg! Ha valaha is oda mentek és összerúgjátok a port egy helyi förtelemmel, akkor elég, ha leléptek a városból. Mondjuk szar ügy, ha belefuttok a másik oldal vérszopóiba.

Negyedszer, ott van a Marseille Köztársaság, a nagyobbik helyi Uradalom.
Ha jól tudom, akkor a legnagyobb Elveszett kompánia egész Franciaországban.
Ők is benne vannak minden piszkosságban, de azért igyekeznek szépen játszani. Hat-nyolc közepes cég, egy tucat kisebb, ingyen konyhák, segélyszervezetek, egy helyi magazin, meg mit tudom én, még mi.
Erről majd még bővebben.

Végül, van a Marseille Nemesség, akik szintén Elveszettek, csak megválogatják, hogy ki tartozhat közéjük. Alapfeltétel, hogy legyél nemesen született, mielőtt elraboltak.
Cuki, nem?
Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor Gaudin, vagy valaki a közelében az ő emberük, tehát ők is nagyon irányítanak. A kedvenc hobbijuk, hogy visszaállítsák a királyságot Franciaországban. Ahogy elnézem, még nagyon az elején tartanak.

Ja, jut eszembe, a fajtánkat csak itt, Rouenben hívják Elveszettnek.
Marseille-ben Elcserélt…
[papírzörgés]
Orléans-ban Sérült, Amiens-ben pedig Szerencsétlen a megfelelő kifejezés.

A többi helyen ezek valamelyike vagy mindegyike. Nem tudom.

Ha már kifejezéseknél tartunk.
Jó, ha megjegyzitek, hogy a mi fajtánknak is meg van a maga mocska.

A Partizánok független arcok, akik ránk vadásznak, hogy feldobjanak az Igazaknak.
Ez amolyan élni-és-élni-hagyni dolog. Majd’ összeszartam magam, amikor kiderült, hogy Étretatban egy rakás bandázik belőlük.

A Bábuk, vagy Lojalisták olyan figurák, akik nem függetlenek Tőlük, hanem azért engedték el őket, hogy spicliskedjenek. Vagy valami ilyesmi. Van olyan fazon, aki meglépett, de mondjuk belezúgott a fogva tartójába és önként kummant. Ezek igyekeznek beépülni az Uradalmakba és lapulnak, amíg el nem érkezik a megfelelő idő az árulásra. Többek között ezért titkolóznak előttünk Adrianék, és ezért vagyok én is paranoid a még újabbakkal szemben. Az Eskü és a Wyrd átka ezen a lehetőségen tompít valamit, de nem holtbiztos a módszer.

Kit hagytam ki?

[papírzörgés]
Ja, vannak még a Fanatikusok vagy Rombolók, akik megpróbálnak mindannyiunkat megmenteni azzal, hogy lerombolják az összes Sövénykaput és elpusztítanak minden tárgyat, ami Odaátról való. Ezzel akarják elzárni az Igazak útját. A radikálisabbak meg sereget toboroznak az Igazak ellen a Szent Háborúhoz.
Nagy Sz, nagy H.
Szerencsére ilyenek itt állítólag nincsenek, de a németeknél és a spanyoloknál igen.

Mária az égben! Ezt még én sem tudom elolvasni. Mindegy, kuka.

Ööö… szóval, Marseille. Meg a történelem.

Nekem annyit mondtak, hogy valamikor a 20-as években rúgták össze a port a Köztársaság alapítói a Nemességgel, akkor volt egy szép nagy hirig és a legtöbb feljegyzés megsemmisült.
Vagy a Nemességhez jutott, ami olyan, mintha megsemmisült volna.
Ezzel nagyjából felejtős a dél-franciaországi Elveszett história.

Az északi a 80-as évek végén ment füstbe itt Rouenben. Szó szerint.
Volt valami tűzvész, vagy gyújtogatás. Erről talán érdemes megkérdezni Adriant.
Kizárt, hogy az a fickó ne nyúlt volna le pár könyvet magának. Már, ha itt volt akkor.
[papírzörgés]
Most jön a kedvenc részem… „Mit lehet tudni a múltról?” Kétszer aláhúzva.

Délen volt a Provánszi Királyság, ami öt vagy hat Uradalmat foglalt magában, amiből mára csak Marseille maradt meg. A Királyságról nem beszélünk, tabu téma. Gondolom, a Vichy kormány kevesebb disznóságot csinált, mint ők, legalábbis ezt sejttette Goffri.

Északon volt a Roueni Királyság, akiket hagyományosan utálunk… akarom mondani, utálnak ott lent. Semmi komoly, bajtársak, meg minden.
De az alaphangulat köpködős.
Ebből szerencsére mi nem érzékelünk sokat, ugye JB?
Itt északon modern idők járnak. Délen nem.

Mindegy, a lényeg az, hogy tapintatból róluk sem beszélünk, de ha szóba kerülnek, akkor sejtetjük, hogy lenne mit. Szerintem szintén mocsok bagázs volt. Itt is több Uradalom volt együtt, amiből csak Amiens és Rouen maradt meg.
Erről is lehetne kérdezni Adriant, ha valakit érdekel.

A kettő között ott húzódott pár száz évig a Holtvidék, vagy Wyrd Zóna, amiben vidáman garázdálkodtak az Igazak, ha éppen nem kapta el őket is a Wyrd. Na, ennek a közepén van az Orléans-i Uradalom, ha jól tudom, az ötödik próbálkozás ebben a műfajban.
Az ő történelmükről sem lehet tudni kb. semmit. Lehet találgatni, hogy miért.
[papírzörgés]
Ide egy szép nagy faszt rajzoltam, amivel plasztikusan kifejeztem az elégedetlenségemet.

Lássuk, mi van még? „Mit lehet tudni a többiekről?”

A két Marseille-ről már beszéltem, illetve a Köztársaságról még fogok is bővebben, ha be nem telik a szalag.

Uradalomból van még négy: Amiens, Nantes, Orléans és Rouen.
Birtokból van kettő: Le Mans és Toulouse.
A különbség a kettő között, hogy az Uradalom meg van erősítve Esküvel és a területe viszonylagosan védettebb az Igazakkal szemben.
Biztos van más különbség is, de ennyit írtam le.

Ezen kívül élnek még Elveszettek Bordeaux-ban, Dijonban és Limoges-ban.
Van két fazon, akik Caen elveszett múltját kutatják, de nem ott élnek, meg még pár szóló arc, akiket nem tartanak nyilván.

Ööö… csodás kis jegyzetek… Firka, firka, satírozás, firka…
[papírzörgés]
Pár infó, amiket sikerült Goffriból és Martha-ból kiszedni.

„Amiens, Uradalom – zárkózott barmok, négy uralkodó udvartartás nélkül, minden újat elküldenek máshova, ki tudja, hányat küldtek a halálukba?”
Édes pofák.

„Bordeaux – a vérfarkasok területe (egész Gascogne), kerülendő, ha muszáj oda menni, keresd a Vörös Kutya fogadót az A89 mellett (kelet).”
Igen, vannak vérfarkasok. Állítólag nem fertőznek a harapásukkal, hanem letépik a karodat. Alapvetően rejtőzködő jószágok, akárcsak mi. Amikor az ezüstgolyót kérdeztem, Goffri csak röhögött és a fejét csóválta. Ez nála jelenthet bármit.

„Caen – Tiltott Város.”
OK, erre emlékszem, eléggé bepipultam. Senki nem tudta, vagy nem volt hajlandó elmondani, hogy miért tiltott város. Martha sem, pedig ő a Kutatók vezetője a Kulturális Erőknél, meg a helyi Tavaszkirálynő. De vele már ti is találkoztatok. Szóval, tiltott.
Nem annyira, mint Párizs, mivel már csak romok vannak, de azért Tiltott.
Bu-hu-hú, Scooby-Doo, Where Are You!

„Dijon – vámpírok, sokan. Bazsalikom - Sövénygyümölcs…” Mi a fasz?
„… ha bajban vagy: netcafé + altavista/yahoo + Céline Dijon couler le Titanic + saját telefonszám”
A bazsalikomot nem értem, de tavaly szilveszterkor találkoztam Mirabeu-val, aki aranyos, manóarcú csaj. Na, ő állítólag dijoni. És saját bevallása szerint a második legjobb hekker az országban. És nyüszítve élvez.
Gondolom, ez több információ volt a kelleténél…

„Le Mans, Birtok – csak Nyár Udvar, az olvashatatlan könyvtár őrzői, Kilencedik Szféra könyvesbolt”
Tényleg! Ez is beugrott. Martha szerint ott van a Sövényben egész Európa legnagyobb Elveszett könyvtára, amit voltak szívesek kódolva írni, valami ismeretlen nyelven. Senkinek nem sikerült még megfejteni egy sort sem. Marha jó!

„Limoges – sok vámpír, ha bajban vagy, keresd Benito Weissmann ügyvédet”
Aki egy Elveszett, aki a vámpírok ügyvédje mellesleg. Biztos nem egy szimpla fazon.

„Nantes, Uradalom – Árapály Udvar, Sövényből nem megközelíthető, biztos halál”
Erről nem tudok többet. Nem kérdeztem, ők meg nem mondtak semmit.

„Orléans, Uradalom – Kristály Udvarok, majdnem olyan, mint az évszakok, de nem az, szoros kapcsolatok az északi alvilággal, Sérültek”
Na, itt vannak a Sérültek.
Róluk sem kérdezgettem nagyon sokat, annyit tudok, hogy van smaragd, rubin, zafír meg ööö… még egy negyedik udvar.
Meg azt, hogy ha külföldre kell menni, akkor érdemes tőlük segítséget kérni.
JT azt hiszem eredetileg ott élt, talán tőle érdemes kérdezni.

„Párizs – életveszélyes vámpír és Igaz átjáró ház, kerülendő!”
Marseille-ben úgy hívják, hogy Fekete Lyuk.
Aki egyszer bemegy, az nem biztos, hogy ki is jön.
De ezt már nagyjából tudjuk mi is.

„Rouen, Uradalom – túlélők, a makacs öszvérek (10-20 évenként mészárszék), Elveszettek, az uralkodók köz- és elismertek (Gépész, Jean, Adrian, Violette), Jean - legjobb kovács, Violette - legjobb hamis papírok”
Na, akkor ezt is tudjuk.
A Gépész nem tudom, hogy kicsoda.
Violette meg az a csaj lehet, aki legyalult egy Igazat.

„Toulouse – csak Ősz Udvar, bankárok, a Trezor”
Ezek még elég kemény társaság.
Állítólag a Menedékük a Sövényben egy több száz éve halott Igaz koponyájából készült, ezáltal teljesen és tökéletesen védett az Igazak ellen. Cserébe egy nap alatt végez bárkivel, aki bemegy. Ott őrzik az összes Elveszett igazán fontos cuccát, meg kincseket, meg ereklyéket…

Hoppá, bazmeg! Ereklyék!

Simán lehet, hogy ott van a többi elveszett ereklye.
Szívás, hogy ők híresek arról, hogy csak a jogos tulajdonosnak, vagy az örökösöknek adják ki a megőrzésre átadott cumót. A betöréshez meg sok sikert.
[papírzörgés]
Visszatérve kicsit a Köztársaságra, én lehúztam ott vagy fél évet és alapvetően élveztem.

Van ott is évszakos Udvar, de az ott inkább csak hagyományőrzés. Olyan, mint egy félkomolyan vett vallás. Én például a Tavasz Udvar követője voltam, de nem tudtam igazán élvezni az éjszakai életet, mert a várostól egyszerűen kivert a víz. Ezért jöttem el.

Az igazi hatalmat az Erők képviselik. Ez pepitában ugyanaz, mint az Udvar, egyébként.
A négy Erő: Kulturális, Pénzügyi, Hadügyi és Szociális.
A nevekből nagyjából rá lehet jönni, hogy mivel foglalkoznak.
Minden Erőnek van egy Szószólója és egy rakás csoportja, amik különféle feladatokon dolgoznak.

Én például az első hónapban csak élősködtem, aztán a felesketés után a Kulturális Erőkhöz csatlakoztam és ott a Média Csoporthoz tartoztam. Ez voltaképpen egy Motley, akik a médiát figyelik, természetfeletti jelenségeket, Elveszetteket vagy Igazakat kutatva. Meg vannak néha üzenetek külföldi és helyi Uradalmak között bizonyos lapokban és adásokban, de ezek rendszere folyamatosan változik.

Három hónap után átmentem a Szociális Erőkhöz és a Lelkisegély Csoportnál voltam. Nem hinnétek, mi?

Alapvetően azért mentem oda, mert egyre jobban kezdtem bekattanni a várostól.
Minden ismerős volt, de semmihez nem tudtam emlékeket vagy érzéseket kötni.

Kész téboly!

Egyébként nem segélyt nyújtottam a rászorulóknak, hanem egy helyes csajt, Köldököt kísérgettem olyan családokhoz, ahol az anyát vagy a gyerekeket feltételezhetően bántalmazták. Én voltam a biztos háttér.

Meg egy-két esetben a biztos pofon.
[papírzörgés]
Hát, nagyjából ennyi.

A többi feljegyzés vagy bizalmas jellegű, vagy csak határidők meg ilyesmi, semmi érdekes.

Remélem, hogy ezeket az infókat soha nem hallgatjátok, mert az rosszat jelent nekem.
Ha mégis, akkor csókolom a seggeteket és vigyázzatok jobban magatokra, mint én!
[éles kattanás]

Mondtam már, hogy mindannyian itt fogunk megdögleni? Nos, úgy tűnik, ez nem ma lesz.

Elkezdtünk beilleszkedni. Találtunk melót, szarul fizet, de legális: David a Dióban talált feljegyzések számítógépre vitelével ügyködik, Vivienne takarít, Augustine meg a Fagyöngyben vállalt munkát. Én meg a Nyár udvar vasboltjában rohadok, és közben próbálok felkészülni az első fellépésemre a bicskázási tanfolyamon.

Sikerült beindítani néhány tervet: Sabre és Jean is támogatta pár elképzelésünket, és mint később kiderült, Catherine, a Tél udvar uralkodója is érdekesnek talált párat. Ha összejönnek a tervek, lesz információs hálózatunk, és ha az Ősz udvart sikerül rávenni, lesznek olyan elemzők is, akik tudnak vele mit kezdeni. A Nyár udvar elkezdte megszervezni az ütőerőt, így sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudjuk elrontani a rémek napját. Négy fős egységekbe szerveztek minket, mi az átütő sikerre tekintettel kompániánkkal neveztünk az Önkéntes Roueni Polgárőrségbe. Nem mondom, hogy egyszeriben az Elcseréltek lettek a legyőzhetetlen utcaterminátorok, de kezdésnek határozottan nem rossz. (Csak aztán el ne szálljon a lelkesedés, ha véletlenül arcbavágnak minket.) Ugyanakkor az az érzésem, hogy nincs még teljesen végiggondolva, hogy mit miért akarunk. Persze, az elképzelések hasznosak, de szerintem még az uralkodók sem tisztázták le magukban, hogy mi az, amit akarnak. Különösen nincs letisztázva, hogy mik azok az alapok, amiben mindannyian egyetértünk. Anno én azt a receptet követtem a csempészbandáimnál, hogy addig káráltam a főhajjakendnek, amíg nem mondott nekem három dolgot, amit akar a bandától, és nem mondott három dolgot, amitől retteg, hogy megtörténik. Mivel ezek a mi szakmánkban elég egyértelmű dolgok voltak, nem volt nehéz a belső kör fejébe verni, hogy merre hány lépés. Aztán aszerint döntöttünk, hogy támogatja-e a terv a három elérendő dolgot, és kockáztatjuk-e vele, hogy beleszaladunk a Rettenetes Háromba. A kettő között meg ízlés dolga, ugye. Erősen úgy látom, hogy az uralkodók között akadnak páran, akinek úgy kellett ez a vezéresdi, mint mesterlövésznek a hidegrázás.

Beleszaladtunk egy frissen érkezett Elcseréltbe, aki a nyílt színen - szemtanúk előtt - akart kibelezni egy normálisnak tűnő nőt. Mivel sem a szép szóból, sem az erődemonstrációból nem értett, és a trükktáram is ezt a pillanatot választotta, hogy cserbenhagyjon, kénytelenek voltunk szembeszállni vele, ami végül odáig fajult, hogy megöltem. Nem volt szép látvány, de nem hatott meg annyira, mint régen. Ha valaki négy Elcserélttel áll le birkózni, miután azok bemutatták, hogy bármikor meg tudnák ölni, de beszélni akarnak, annak akarja a teste a halált, hülyeségre meg nem írnak fel gyógyszert. Ettől függetlenül jó lenne, ha felkészülnénk arra, hogy az Elcseréltek egyre gyakrabban fognak kipotyogni a Sövényből. Augustine nem viselte jól, de őt sikerült meggyőzni úgy-ahogy arról, hogy egy elcseszett helyzetből hoztunk ki közepesen elcseszett eredményt, viszont Vivienne nem is beszél róla, ami aggaszt.

A Dióról kiderült, hogy tényleg temetkezési hely: ha a kínosan valószerű, de mindenképpen újszerű rémálmomnak hinni lehet, márpedig a szakértők szerint hinni lehet, a '40-es évek helyi csimotái testületileg úgy döntöttek, hogy megmérgezik magukat, és a testüket a Diónak adják. (Rohadtul merem remélni, hogy én nem kerülök olyan helyzetbe, hogy ez jó ötletnek tűnjön. Ha mégis, adjatok innom, de kurvagyorsan.) Ez nem akadályozta meg sem Sévére-t, sem a többi uralkodót, hogy a hullahegyen tartsuk a bált. Szerintem rossz vudu az ilyesmi, ezért csak visszafogottan ittam.

Ha már a buli szóba került, Colette megint megtartotta a „csesztessük Jean-Baptiste-ot” magánszámát, egyelőre túlságosan úriember voltam, legközelebb mással kísérletezem. Noémi is elég fura jelenség, ami nem Jean-Baptiste-ok számára azt jelenti, hogy nagyon meglazultak a vezetékek a fejében, ami még nem is lenne akkora baj, ha nem lenne egyik beavatkozó egység tagja sem, másrészt meg nem lenne kardos menyecske. De hát mindkettő igaz. A legcsodásabb az egészben az, hogy azt hiszi magáról, hogy elég épelméjű ahhoz, hogy hasznát lehessen venni, holott kábé annyira biztonságos, mint egy fel nem robbant repeszgránát egy homokozóban. Az effélét meg ugye vagy hatástalanítják, vagy a közelben kijelölt biztonságos helyen megsemmisítik. A Hajtó nem hülyegyerek, már akkor is embereket szívatott, amikor én még járni tanultam, sőt. Ha összefutnak, hamar megtalálja azt a három mondatot, amitől Noémi bepöccen, akkor csapdába csalja, levágja, és az egysége úgy dől el, mint egy háromlábú bográcsállvány. Rögtön lement négy ember, a morál a béka segge alatt, és még a járőrözési beosztásokat is át kell írni. Akar a fene katonai fegyelmet, ráadásul egyikünk sem épelméjű azok után, amit Odaát átéltünk, szóval nem akarom én agyonszabályozni a dolgokat. Azt se akarom megmondani, ki hogyan legyen őrült, amíg funkcionális. De ha már kint maradt a kulcs, akkor lehetőleg ne gyújtsuk magunkra az elmegyógyintézetet - ez az egyik vezérelv az életemben. Szóval Noémivel még beszélgetni kell, aztán reménykedni, hogy nem akar karajra bontani. (Vagy ha mégis, legalább ne jöjjön neki össze.)

Legalább annyi haszna volt a beszélgetésnek - bizisten, majdnem nekem jött a végén, pedig tényleg nem voltam szándékosan tahó - hogy elgondolkodtam közben, miért csinálom az egészet. Úgy értem, miért kelek föl reggel, mi vonszol el az első kávéig, és miért nem csücsörítek rá egy pisztoly csövére. Az egész trükkje a megszokás. Ami történt, megmarad, nem lehet elfelejteni, nem lehet meg nem történtté tenni, de idővel el lehet érni, hogy ne legyen jelen mindennap. Addig ki kell húzni, addig el kell viselni az emlékképeket meg a kényszereket, és arra kell koncentrálni, ami működik, vagy működhet. És el kell ismernem, érzek némi perverz örömet abban, hogy akármit is próbált tenni velem az az erkölcsi nyomorék társaság Odaát, még mindig itt vagyok, és minden nap annak a győzelmemnek a bizonyítéka, amit már senki nem vehet el tőlem. Megpróbálni megpróbálhatja, legfeljebb nem éli túl. Rouenben az Elcseréltek nem normálisak, de emberek. Van közte bátor, gyáva, bosszantó, helyes, több mint félig pszichopata, rusnya és gyönyörű, de csak emberek. A képességeink és torzulásaink csak árnyalják a képet. És ez a banda szimpatikus nekem. Próbálnak túlélni, és amit csak lehet, meg fogok tenni azért, hogy túl is éljük. Hogy ki mit kezd ezzel a lehetőséggel, nem az én dolgom.

Szépen sorban derülnek ki a titkok és a talányok, szépen sorban, mint az aknamezőn. Nincsenek nagy felismerések, csak szépen lassan átépül a valóság körülöttem. Már a hang is kiszámítható a fejemben, ami folyton sört követel, és filléres bölcsességekkel traktál cserébe. „A lényeg, hogy Elcserélt vagy, oszt’ kész. Sosem lehetsz többé ember, ez van. Erről gondoskodtak a tündérek, a Sövény, meg az, hogy egy madárijesztő bámul vissza, ha tükörbe nézel.”

Az Elcseréltek társasága, ha nem is zökkenőmentesen, de általában próbál együttműködni, még ha látszólag nem is tudja néha, merre van a felfelé. A Nyár udvar újabb taggal gyarapodott: a Weasley-ikrek cselekvőképesebbik tagja, aki láthatólag alkalmasabb az ilyesmire, jelentkezett, és egy goblinnak nevezett sövénylakó agyonvágása után be is vettük a csapatba. A másik Weasley csak követte volna ide, így őt megkérte Jean, hogy gondolja ezt át még egyszer.

David még mindig nem tért magához, pedig rohadtul jobban tenné, mert kezd már túl sűrű lenni a táncrendem. Amíg én ugyanis udvari kötelességeimmel voltam elfoglalva, a kétfős hölgykoszorút először el akarta rabolni egy terepjárónyi öltönyös, aztán meg rájuk rontott egy vámpír is. Baj is lett volna, ha Marco – asszem ő volt – be nem esik közben, és el nem ijeszti. (Hááá, és persze ez még nem azt jelenti, hogy nincs vámpírszolga, sőt!) Köszönhetően ennek a kalandnak, be kell jelentenünk minden mozgást, és senki nem közlekedhet egyedül. Minden uralkodó egyenes parancsba adta, ami azért külön fájó, mert ezt be kell tartanunk, ha tetszik, ha nem.

A Hajtónak nem akadtunk a nyomára, de nincs nekünk olyan szerencsénk, hogy megette volna a fene.

Az álommanó átment slendriánba, ezért aztán Augustine volt haverjáról/kollégájáról álmodtunk, aki zsíros füstből szőtt, eltorzult arcával üvöltötte a nevét. Küldött volna neki táviratot inkább, most mit vár, mentőakciót?

Mégis, az állatkerti felvonulás ellenére egyre erősebb bennem a gyanú, hogy engem itt nem a krízisek, hanem a hétköznapok fognak kicsinálni. Ez egy kisváros. És igen kevés az Elcserélt. És kevés helyre mehetek úgy feltűnés nélkül, hogy mégsem ismer senki. Itt, ha részegen gajdolva tántorog az ember az utcán, nem csak, hogy elviszik. Megismerik másnap. Még csak egy csempészbandát se lehet itt alapítani, mert helyi illetőségű vagányok alig vannak. Se piac. Átmenőforgalom az még csak lenne, azzal talán lehet valamit kezdeni később, de finoman kell ennek nekimenni, mert az Elcserélteknek nem csak úgy megy a megpattanás, hogy felülnek egy pékárus furgonra, és irány a nagyvilág. A narkót itt öltönykéknek terítik, fegyvert maximum rendőrnél látni, az alkohol legális, kölykökhöz meg nőkhöz meg nem nyúl az ember. Ez egy rendes hely! Kijövök a Sövényből, és egy kikúrt kisvárosban bírok megtelepedni! Kínomban már törvényes üzleten kezdtem el törni a fejem. Mindegy, voltam én már becsületes vállalkozó, hatvankettőig, csak akkor mocskos sok pénzért. Ehelyett meg azt fogom tanítani mindenféle fogalmatlan úrigyereknek, hogy hogyan kell megúszni egy késes hiriget, apróért. Esetleg úgy megvágni valakit, hogy utána ne zárjanak be a zsandárok, de az már a haladó tananyag lesz. JT segített összerakni az anyagot – ő vívást oktat, de nem ám a versenysportot. Meglátjuk, hogyan válik be a dolog, addig is eladó leszek a vasboltban.

A régi dicsőségem már csak azért is késel az éji homályban, mert már második alkalom óta én vagyok a legjózanabb az esti mulatozások során. Mégiscsak más az, amikor az ember az állandó jellegű tettestársaival nézi a napfelkeltét, és próbálja eldönteni, hogy vajon sirály szart a poharába, vagy a bor magától ilyen borzalmas, meg más az, ha az ember húsz évvel idősebb az ivótársainál, akik amúgy mind nők. Ilyenkor hiányolom Davidot, ő legalább tud is inni. Legalább Augustine és Vivienne jól szórakoztak, Julie meg jól kiütötte magát, de sebaj, majd megtanulja.

Kiadták ukázba, hogy nézzük meg, mi van a Dióban. A Dió egy hely a Sövényben, ahol egyszer már jártunk korábban. Kinézetre épp olyan, mint egy dió felső fele, csak akkora, mint egy katedrális, amelyet függönyrendszerrel osztottak több részre, na, itt régészkedtünk. Volt itt minden, általában limlom és használhatatlan szemét, de találtunk egy ládát az Ősz udvar trónja alatt (mind a négy udvarnak volt ott trónusa), amit leadtunk az Ősz udvarnak, és a korábbi időszakok krónikái kerültek elő belőle. Nem mondom, szívesen rátenném a kezem, mert borzasztóan aggaszt, hogy olyan terepen tevékenykedünk, aminek a múltjáról nem tudunk semmit. (Főleg azt nem tudjuk, hogy pontosan mi tüntette el az összes Elcseréltet a környékről.) A kutatás során találtunk egy lejáratot, és kiderült, hogy a Dió alsó fele valamiféle temető. Vagy hullaraktár, ezt nem sikerült tisztázni. Esetleg áldozókamra. A lényeg, hogy a Dió alsó felének anyaga üvegként törik, és az idők során magába nyelte az oda vitt testeket, amelyek vagy csontvázak voltak ekkor, vagy nem. A tetemek évtizedekkel ezelőtt kerülhettek oda, közelebb a százhoz, mint nem. Bizarr, de egyelőre nem tudjuk hová tenni. Ahogy a többi fura eseményt, az Elcseréltek ugrásszerűen növekvő számát, és egyéb hülyeségeket sem.

Ide tartozik, hogy egy beszélgetésből kiderült: Rouenben a kapukat egy szellem őrizte, egészen a közelmúltig, amikor is Ophélie-t kérte volna cserébe, hogy tovább nyújtsa a szolgáltatást, mire a helyiek közölték, hogy kapja be. A szellem aztán tisztázatlan körülmények között méginkább halott lett, viszont azóta van átjárás a Sövényből Rouenbe.

Muszáj lesz tovább kaparnunk az információk után, és tovább kell szervezni a bandát, különben a felkészületlenségünk elkerülhetetlenül a seggünkbe fog harapni.

...naná, hogy meglépett az a rohadék. Mentségünkre szolgáljon, hogy csíkot húzott a gatyájában közben. Volt valami trükkje, amivel védekezett a karmaim ellen, kaptam is egy szép nagy maflást, de még így is jobban megúsztam, mint David, aki éber kómában végezte. Kergettük még egy darabig a Sövényben, de JT-n kívül nem találtunk senkit. Visszajöttünk, pihenés.

Kezd hírem menni a városban, ennek nem tudom, hogy örüljek-e. A Hajtó lerohanásának történetét már több helyről hallottam vissza, a közvélekedés a „szép próbálkozás volt, kár, hogy nem jött össze” felé hajlik, kivéve Colette-et, aki nyugodtan beállhat a helyemre, ha olyan jól tudja.

Másnap meglátogattuk Davidot - szegény jókorát koppant, de az orvosok megnyugtattak, hogy vagy magához tér, vagy nem -, majd később Blaise-t is. A fiatalemberrel volt egy kisebb összezördülésünk korábban - jelentéktelen nézeteltérés az etikett kapcsán - de most nem őt ütöttük, így egy fokkal hálásabbnak tűnt, ha hasznosabbnak nem is. Elregélte, hogy véletlenül futott bele a Hajtó a biliárdszalonban, és amikor Blaise rájött, hogy valami nem kóser vele, drága csimotánk fegyvert szorított az oldalához, és elkezdte kifelé terelgetni. Aztán jöttünk ugye mi. A nap többi részét és a kora estét is csaliként töltöttük, de a vámpírivadéknak se híre, se hamva. (Lehet, hogy gyanút fogott.)

Hát ha már elsőre nem sikerült felboncolni a Hajtót, legalább a terveket elkezdük rá kovácsolni, ami máris több, mint amit vártam.

Vivienne, a negyedik sorstársunk, végül elhatározta, hogy a Tél udvar tagja lesz. Fel is vették. (Tényleg én voltam az egyetlen, akinek produkálnia is kellett valamit, hogy bevegyenek? Botrány.) Húsz év fölöttinek néz ki, időnként viszont úgy viselkedik, mint egy gyerek, mint ahogy azt korábban mondtam is. Amikor az egyetemi csehóban „Apunak” nevezett, azért megroppant a kezemben a pohár. Az eddigi mért eredmények alapján kettőből nulla kölöknek voltam jó apja, szóval a tapasztalatok nem biztatóak.

Tovább jártam a várost, kezdem már valamelyest kiismerni. Hamarosan jön az emelt szintű kurzus, amikor a zsebesek, narkókereskedők, örömlányok, gyalogrendőrök, és egyéb vidám munkadarabok vadászterületeinek határait fogom felderíteni. Bízzunk benne, hogy mindannyian túlélik közülük. Érkezésemkor elgondolkodtam azon, hogy alvilági tapasztalataimat bűnözői karrierem újjáélesztésére fogom használni, de részint kockázatos, másrészt sok értelme nincs, ha nem tudom elhagyni Rouent.

Marad a rút legalitás. Hétfőn kezdek a vasboltban, ideiglenes jelleggel. Ha sikerül elég pénzt összekalapozni, meg fogok próbálkozni egy magánnyomozó irodával. Nem vagyok egy Clark Gable, de lopózni tudok, nem vagyok feltűnő, és el tudok készíteni pár képet. Meglátjuk, ebből mi lesz.

Nem sikerült kideríteni, hogy a szokásosnál is hülyébb álmoknak mi az eredete. Colette azon kívül, hogy leereszkedő volt és közönyös, semmivel nem tudta előrébb segíteni ezt a kutatási vonalat, így nem tudjuk, hogy a jogar, amit olyan ügyesen elhoztunk idáig, egy teljes koronázási ékszerkollekciónak egy darabja-e, vagy ne keressünk tovább; nem tudott mondani semmit a roueni királyságról sem; ahogy arról sem, hogy az, hogy a nyomorult jogar beszélt álmunkban, vajon mit jelenthet. Cserébe kaptam tőle egy egyelőre igen visszautasíthatónak tűnő üzleti ajánlatot. (Segít némi kontrollt nyerni az álmaim felett, cserébe. Cserébe mondjuk nem őrülök meg valami álombeli rém miatt, és kapom szét, mint Floki a lábtörlőt. Miért, mit hitt, kényelmi szempontok miatt akarok ilyesmivel szórakozni?) Mielőtt elkezdenék vele tárgyalgatni, megpróbálom megkérdezni Aurore-t is, ő úgy tűnik, szintén ért ahhoz, hogyan kell megvédeni az álmainkat a külső hatásoktól.

Az az én nagy nyavalyám az egésszel, hogy úgy tűnik, mintha mi négyen lennénk csak azok, akiket aggaszt annyira, hogy elkezdjünk szervezni valamit. Annak idején volt egy olyan mondás, hogy „ha egy szar melót bíznak rád, hibázz - különben legközelebb is rád osztják, mondván, hogy te értesz hozzá.” Nagyon gyanús, hogy az udvarok közötti közvetítés a végén rajtunk fog maradni...

Na, ez a kemény, nem a vídia. Alaposabban körbenéztünk Rouenben, és a hely szervezettsége finoman szólva sem nyűgözött le minket. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egyénileg – pár, jól azonosítható ökör kivételével – ne lennének tehetséges, segítőkész, de legalábbis elviselhető alakok. (Noémi más tészta, de amíg csak a sarokban játssza a sértődöttet, és nem keresi a bajt, leszarom.) Amit viszont szigorúan magánjelleggel leszűrtem az eddigiek alapján, hogy az információk megosztása alkalomszerű. A gyűjtése is, teszem hozzá.

Emiatt aztán, mivel a hagyományos gerillataktika teljesen működésképtelen egy ekkora városban – nincs hová menni –, jó eséllyel a kezünkbe fogják adni a seggünket abban a szent pillanatban, hogy valami komolyabb rémnek eszébe jutunk. A képet külön árnyalja, hogy legalább egy komolyabb buli volt az elmúlt évtizedben, egyszer meg, jóval korábban, le is nullázták a cseregyerek-állományt. Tanulni nem tanult belőle senki.

Udvart választottunk, szigorúan tudományos alapon, még mátrix is volt benne. Augustine a Tavasz udvart választotta – szerintem azért, hogy hergelhesse Sévére-t – David kizárásos alapon az Ősz udvar tagja lett, én meg mentem ütni-vágni-amputálni a Nyárba. Opciónak maradt volna még a Tél, de egyrészt nagyon búvalbélelt a társaság, másrészt ezek a modern információgyűjtési technikák – számítógépek, ilyen-olyan jeladók – nekem már túl magasak, a negyven éves ismereteimmel meg kitörölhetem.

Az udvarokhoz csatlakozást megelőző próba Rouenben opcionális, udvara válogatja. Tévedhetetlen érzékkel választottam ki azt, ahol ezt komolyan veszik. Nem is lepett meg kimondottan, mert a Nyár udvar az, amelyik jellegéből adódóan rendszeresen összeakaszkodik a Sövény, esetleg Árkádia szülötteivel. (Az utóbbit ritkán, gondolom, mert még egész sokan élünk.) Ha már egyszer elmegyek portyázni valakivel, jobb előre tudni, kitől mire lehet számítani. Az én vizsgafeladatom egy hangyaboly volt, ami a Sövény egyik útján zabálta magát lassan előre, és gyakorlatilag minden élőlényt elpusztított, amivel szembekerült. Ideát Julie, a vidám, de kissé szétszórt (ez de szar volt) robbantós leány vigyázta a terepet. Amikor aztán rájöttem, hogy a fegyverzetem alkalmatlan a feladatra, végül hozzá vonultam vissza taktikailag, kaptam is egy lángszórót, amivel boldogan fel is gyújtottam. A hangyabolyt. (Infó a jövőre: a Sövény nem ég, viszont a füstje bódít.) Este győzelmi sörözés a Nyár udvar tagjaival. Alapvetően mindenki jónak tűnik abban, amit csinál, de tartok tőle, hogy a szervezetlenségünk egy napon vissza fog ütni.

Belefutottunk a Hajtóba. Kiderült, hogy mindhármunk eltűnésében segédkezett, az elmélet du jour szerint ő is Elcserélt, aki érdekből, kényszerből vagy számításból, de a tündérek seggében van, és azon van, hogy embereket vagy a saját fajtáját átlökdösse a Sövényen túlra. Hogy csapták volna a falhoz a hülye fejét, amikor megszületett. És most megint itt eszi a fene. Szóltunk a nagyfiúknak, de cseppet se meglepő módon nem sikerült nyomon követniük azt a szubhumán, áruló taknyot.

Szereztünk egy lakást. Nem ám vettünk, ez az árkádiai menekülteknél nem így megy. Alkut kötöttünk, kérem. Egy évig együtt maradunk, és csonttörésig bezárólag igyekszünk egymást megmenteni, ha úgy adódik, cserébe lesz hol laknunk. Nem mondom, álltam már össze rosszabb arcú és kiállhatatlanabb társasággal is, kevesebbért. Az alku teljesítése Sévére-re esett, aki egy használaton kívüli, korábban arcát vesztett Elcserélt házát ajánlotta fel a számunkra, de cserébe…

intermezzo: errefelé egyre sűrűbben történnek izgalmas dolgok. Nem elég, hogy egy ikerpár is talajt fogott a környéken, de beesett egy olyan sorstársunk is, aki kilenc évet élt a normál valóságban, és tizenhatot Odaát. Mivel az ő érkezésénél nem volt ott a szárazdajka-különítmény, elmondott mindent az első arra járónak – gondolom – amire teljesen logikusan, ámde igen szívtelenül beszállították a környéki szanatóriumba, kivizsgálásra, szép kilátással a kényszergyógykezelésre. Némi kommandózást, szabotázst és egyeztetést követően sikerült meggyőznünk arról, hogy ismerjen el minket rokonainak, így végül ki tudtuk hozni. Nem nagyon tudom hová tenni, néha úgy viselkedik, mint egy gyerek, néha olyan, mint egy fiatal nő. Intermezzo vége.

…háhá, hát persze, hogy cserébe. Szóval állítólag Barbara él, és ha él, akkor beszélt is, és az ő iránymutatásai alapján egy vámpír vagy vámpírszolga átruccant ide Párizsból, körülnézni. Mi elvállaltuk, hogy eljátsszuk a csalikacsa szerepét, és majd az izomfiúk karajra bontják az illetőt, cserébe, hogy valami esélyünk is legyen, a Wyrd a természetfeletti fenyegetések érzékelésének képességével ruházott fel. Kikérdeztük az Ősz udvar főhajjakendjeit, hogy mit lehet tudni a vámpírokról – hát, ezzel is ki vagyunk segítve, mondhatom. (Súgok: a lángszóró, főleg, ha napalm-B van benne, a legtöbb dolog ellen egész jó.)

Miért is képzeltem, hogy Rouenben érdemes tervezni bármit is? Gardedámjaink nem voltak elegen ahhoz, hogy rendesen nyomon tudják követni a vámpírszolgát, akit egy egyetemi kocsmában szúrtunk ki, és meg tudott pattanni. És még Rouen temérdek történelmi nevezetességét is mind egy szálig felderítettük, ha Colos Matthieu lepukkant talponállóját nem számítjuk, mert azt csak én derítettem fel, egy terepbejáráson.

Ezek után eldöntöttük, hogy ezzel a tempóval sose jutunk semmire, így ideje magunknak kézbe venni a dolgokat. Az esti kötelező csalikacsa-hadművelet során sikerült kiszúrni, hogy valaki a nyomunkban van. Na, gondoltam, kerülök egyet, de észrevehetett, aki követett, mert nem láttam senkit, hiába kerültem a hátába. Volt ott viszont egy koldus, akinek rohadtul nem kellett volna ott lennie – amikor viszont dobtam egy tízfrankost, úgy mozdult rá, mint a villám. Augustine-ék ezalatt elmentek a pláza felé, jobb híján utánuk eredtem. Hát látom ám, hogy nyílik a pláza üvegajtaja, kitántorodik rajta egy régi jó cimbora – akit Daviddal kioktattunk a hölgyekkel való elvárt bánásmód rejtelmeiről, de túlélte – és mellette elrohan, ki más, mint a mi drága Hajtónk.

Említettem már, hogy én ezt a rohadékot fel akarom koncolni? Biztos említettem. És nem szívesen csinálok segget a számból. Nem vett észre, így aztán szépen a hátába kerültem, és belevágtam a karmaimat.

A fene gondolta volna, hogy ilyen hosszúra tud nyúlni néhány másodperc…