Hagynom kellett volna,
hogy Noémi elérjen, és nem lenne vele több gondom.
Gyűlölöm ezt a hangot. Olyan, mint egy alantas esprit d’escalier,
egy torz visszhang, ami még selejtesebbé akar tenni, mint amilyen vagyok.
Éjszaka szeret jönni, az utolsó söröm és az elalvás között, mint a kötelező
rémálmok szolgalelkű samesza. A rohadás markotányosnője. A szenny, amit a
tündérektől hoztam magammal… vagyis inkább, az, ami mindig is megvolt bennem,
de mert ha elszemtelenedett, orrba vágtam a fegyelem összecsavart
újságpapírjával. Hogy mitől nyílt így ki a csipája, azt az öreg ördög jobban
tudja.
Colette azért
villogtatja a rútságát, mert nem tűri, hogy sajnálják, akkor inkább az undort
választja.
Figyel és hallgat, de szólni nem mer: primitív és gyáva, aki
mindenről mindig a legrosszabbat feltételezi. Nem vagyok egy tárcsaszemű bakfis,
de azt sokszor volt alkalmam megtapasztalni, hogy aki folyton hátrafelé sandít,
előbb-utóbb pofára esik a saját lábában.
A Hajtó már kilométerekkel
előttünk jár. Elvesztettük a kezdeményezést.
Semmi kontrollunk
nincs a Kapuk fölött. Ha bármi átjön, csak akkor jövünk rá, ha ránk borítja a
várost.
Lehettél volna
barázdált arcú öregember, de itt legfeljebb csak kidekorált hulla lehetsz.
Anyád.
Rettegsz, hogy
megtudod, ki voltál Odaát.
…igen.
Megjegyzés küldése
Rouen hangjai: