Egy hete volt a buli, és ma sikerült berúgnom - egész délután ittunk... illetve.
A Kalapos Király, a Boszi meg a Fémből Gyúrt Srác a tanácskozást követően koccintottak párat az ügyre. A Jó Ügyre, legyen az bármi.
Előtte az Uralkodók és hű csatlósaik arról tárgyaltak, hogyan is menthetnék meg az Elveszett Várost. A Kalapos Király eléjük tárta (majdnem) minden tervét, és egy ősi legendára is fényt derített. A Fémből Gyúrt Srác kényszerűségből kerül a tanácskozásra, nem lévén rajta kívül senki más, aki az ÖregAnyánk mellett segédkedhetett volna. Mindannyiuk meglepetésére Boszi a Kalapos Király oldalán foglalt helyet.
A legendák szerint száz esztendővel ezelőtt kötöttek egy szövetséget egy hatalmas szellemmel, aki azóta védelmezte az Elveszett várost a betolakodóktól. Mert, előtte a rettegett Éj uralkodója rendszeresen feldúlta és fosztogatta a királyságt, elrabolta vagy megölte annak lakóit, és csak sivár pusztaságot hagyott maga után. Ezt akarták elkerülni a szövetséggel.
A szövetség áldozatot kívánt: a szellem halandó leányt követelt magának. Akkoriban csak ketten voltak a királyságban, akik tudtak erről, egy fiatal leány és egy Sziromlovag - aki később a Kalapos Király lett. Ők magukra vállalták az áldozat súlyát, hogy megmenthessék mindazokat, akik életben maradtak a támadások közepette. Megtették, amit megkellett, de a szellem étvágya megnőtt, és nem volt neki elég többé a halandó - a fiatal elveszettett követelte magánák.
Így mentették meg a túlélőket, és így nyert védelmet száz esztendőre az Elveszettek városa.
A Kalapos Király elárulta, ez az út most is nyitva áll: de a szellem követelése oly szigorú lett, hogy mindösszesen egyetlen leány felelt meg a feltételeknek - a Macskalány, aki nemrégen ért vissza az Óperencián túlról, és lélekben még igen fiatal, és ártatlan. Ő ugyan tiszta szívvel felajánlotta magát áldozatul, de a Kalapos Király nem kívánt egyedül dönteni a leány sorsáról, ezért hívta össze a tanácsot.
Mindenki felszólalt, ki ellene, ki mellette, de senki nem volt képes azt mondani, hogy tegye meg. A végeredmény mégis az lett, hogy ha a Kalapos Király úgy dönt, hogy elfogadja az áldozatot, akkor tegye.
--
Kurvaélet. Még mindig elfog az idegesség ha erre gondolok.
Tárnicsszeműt napok óta nem láttam. Már hiányzik az egyenes háta, a csalafinta mosolya, ahogy rám kacsint, aztán közli, hogy ehhez még fiatal és ártatlan vagyok. Holló elrepült messzire a szerelmével együtt, mert a Világvégét hátha úgy túléli.
Porcelánbabát Tárnicsszemű őrzi a titkával együtt.
Mesét mondok.
Volt egyszer egy város, békés és boldog, kívül a rengeteg-nagy Erdőn, az Óperencián innen. Volt királya, négy is. Négy uralkodó őrizte nyugalmát, és fogadta az Elveszetteket. Száz éven keresztül semmi komolyabb nem zavarta meg az Elveszett Királyságot, ám egy nap kiderült, hogy vége a Bő Száz esztendőnek, és a Szűkek következnek.
Összegyűlt a Négy Király, és megállapodtak abban, hogy mindegyik azt teszi, amihez a legjobban ért. Viola-Királynő menekülést tervezett, a Harag Ura felemelte öklét, azasztalra csapott, és kijelentette, hogy megvédenek mindenkit az utolsó lehelletükig, a többiek elfuthatnak, az Öregasszony gépéleteivel a fiait küldte segítségnek. A negyedik uralkodó csöndben ült. Annyit mondott, hogy megteszi, ami tőle telik, csak ne kérdezzék. Bár nem tetszett ez a többieknek, mégis azt mondták, legyen úgy, és nem ellenőrzik, ahogy eddig.
Telt-múlt az idő, és újabbak tévedtek az Elveszett városba. Felbukkant a Boszi, aki először ellopta a Fémből Gyúrt Srác szívét, aztán összeveszett a Kalapos uralkodóval, és párbajt vívtak egymással. A Boszi vesztett, és megesküdött, hogy életéért cserébe segít az Elveszett Királyságon. Az Uralkodók ezt elfogadták. Legalábbis hárman, mert a negyedik, a Kalapos Király szívéből nem tűnt el a gyűlölet a boszorkány iránt.
A Fémből Gyúrt Srác szomorú volt - a szívét összetörték, és teljesen feleslegesnek érezte magát. Aztán egyszer csak rászólt az Öregasszony:
- Szedd össze magad, vagy seggbe leszel rúgva!
Az éteri hang aztán meggyőzte a Srácot, hogy ideje új életre kelni. Összejövetelt szervezett hát, hogy a világvégére készülő elveszettek beszéljenek egymással, kikapcsolódjanak és szórakozzanak egy kicsit.
Itt újra találkozott Boszival, aki elárulta neki, hogy vagy a Kalapos Király, vagy az ő gyermekét hordja a szíve alatt. A Fémsrác szíve megtelt örömmel és aggodalommal - örömmel, hisz csoda, hogyha az Elveszetteknek lehet gyermekük, és aggodalommal, hiszen veszélyes idők járnak a Birodalomra, ilyenkor nem jó gyermekkel viselősnek lenni. Boszi elmesélte, hogy az egyik újonnan érkezett elveszettel együtt belopóztak a Kalapos Király kastélyába, és elolvastak egy tiktos fóliánst, amiből fény derült az átka mibenlétére.
Mert Boszi áldása átok is egyben, az Éj Úrnő szőtte bele a sorsába, amikor édesapját elrabolta. Az átok szerint szerelmre gyúlnak iránta az elveszett férfiak, és az ő szíve is lángra lobban, ha velük találkozik. Hát ezért utasította a Fémből Gyúrt Srác szerelmét! Ettől könnyebb lettt mindkettőjük szíve, és örök barátságot fogadva váltak el.
Aztán a Fémből Gyúrt Srác a Fehér lánnyal távozott, új érzésekkel szívében.
--
Ez csak a mese eleje, majd folytatom - a sötét árnyék, ami az Elveszett Városra borult, elkezdte megmérgezni az itt élők lelkét...
Végre összekapaszkodtak, és nem szakította el őket a vihar újra. Az Észak Királyának őrjöngése megbontotta a talaj és a levegő kényes szerződését, amikor egyik ékszere kiszabadult, h megkeresse a húgát.
Zuhanás keresztül a Sövényen, nem engedhetik el egymás kezét, nem nézhetnek vissza - utánuk nyúl a fájdalmas üvöltés. A kedvenc ékszere voltam. Úgy tűnik, megtanulta, mi a hiány. Erőt vett magán, és nem nézett vissza. Soha nem néz vissza - csak tarkóján érzi a figyelő tekinteteket.
Nálatok biztos családi vonás az, ha a "nagyobb jó" érdekében tesznek titeket tönkre.Azért figyelj, neked még van esélyed, azért vagyok itt. Kikaparom a pehelyhajú szemét, ha komolyabban elkezd gondolkodni... ja, ne is figyelj ide, tisztára olyan vagy mint anyád, épp csak kicsit macskásabb. Megmondom neked, szerintem jót tett neked a macskaság. Amikor nem próbálsz meg gondolkodni emberül, egészen értelmes vagy.
Na, majd még folytatom, most borzasztóan fontos dolgom van. Addigis, el ne vesszél, mert ideges leszek.
Félixre senki nem emlékszik.
Talán soha nem is járt Rouenben.
Vagy csak megbújt az árnyékok között.
--
It runs from the top of my fingers
Into my hands
What is it I have been drinking
I do not understand
I thought I'd lost you my brother
I'm so glad you came
My regards to the ones that I love I miss them
Tell them I love them I miss them
--
I believe that we'll conceive
to make in hell for us a heaven.
A brave new world.
A promised land.
A fortitude of hearts and minds.
Until I see this kingdom is mine,
I'll turn the darkness into light.
I'll guide the blind.
My will be done until the day
I see this kingdom has been won.
Nem volt megállás a folyamatos küzdelemben azóta, hogy visszatért. Nem. Azóta, hogy elrabolták - de úgy érezte, minőségi különbség van aközött, hogy pár kilométer mélyen tartják a mocsár mélyén, néha egy-egy légtartályra bukkanva, vagy a viharos tengerben úszik.
Nem, akármilyen küszködés is az egyensúlyért most az élete, előtte fél kézzel kapaszkodott az utolsó alig-alig felrémlő emlékfoszlányba. Sokkal könnyebb lett volna megölni az idegeneket az arénában, és végül örülni annak, hogy valaki legyőzi őt is végre.
Emlékezett arra, ahogy elbukott. Ahogy az Aréna mocsaras talajába szorította az egyre gyengébben küzdő testet, és az végre elernyedt kezei között.
Rettegték és rajongtak érte.Ahogy ő is rettegett és rajongott a küzdelemért.A többiek a harc elmosódott emlékfoszlányai között kőtömbök voltak. Hatalmasak, mint ő maga, igazi ellenfelek. Öten voltak a csúcson. Öt gyönyörű harcos: a Kard, kinek elszántsága és bátorsága előtt nem állhatott meg senki, a Táncos, ki halálos táncba csalta ellenfeleit, az Árnyék, aki mindig kiismerte ellenfelei gyenge pontját, a Tőr, ki szövetséget kötött bárkivel és bármivel, és a Szörny, ki magához vette legyőzött ellenfelei erejét, és ezáltal mindannyiuknál erősebb volt.
A Kard volt az első, aki legyőzte - az amulettet összetiporta, fél térdre ereszkedett, mintegy elvágni a földön fekvő torkát, majd oldalába szúrta Adrian tőrét. Döntetlen, suttogta, mielőtt ő is elzuhant.
A kettejükért beküldött Szörny ellen vállt vállnak vetve harcoltak, együtt kényszerítették térdre. Annak rettentő szemei hirtelen felvillantak - öljetek meg - és, mikor ők ketten tétováztak (most először talán) hatalmas üvöltéssel vetette magát rájuk és kardjukba.
Hirtelen üres mocsár közepén álltak. Bágyadtan tapsolt a Szörny oszló teteme felett a Virágtündér, aztán a megmaradt négy harcosát Viráglovaggá ütötte a sárban. Akkor néztek először igazán egymás szemébe, és, bár utána már nem volt más ellenfél, rettegve kapaszkodtak egymás létezésébe.
A Borostyán Korona birtokosa.
Haja nagyon vékony szálú, szinte bolyhos, és kissé mintha üveges lenne. a tövénél viszont kicsit megvastagszanak a szálak. Szeme borostyánsárga, szemöldöke sötétebb, barnásabb, és ez is inkább növényinek tűnik.
Mintha indák hálóznák be egész testét, nyakáig kúsznak - és lassan elmozdulnak néha. Hűvös van a közelében, és szinte mindig találni örö borostánlevelet vhol a környéken.
Kord zakót és inget szokott hordani, szövetnadrággal, és nyakában gyakran látni fa gyöngyös nyakláncot, néha tollakat, ha épp nem hord sálat.