I believe that we'll conceive
to make in hell for us a heaven.
A brave new world.
A promised land.
A fortitude of hearts and minds.
Until I see this kingdom is mine,
I'll turn the darkness into light.
I'll guide the blind.
My will be done until the day
I see this kingdom has been won.
Nem volt megállás a folyamatos küzdelemben azóta, hogy visszatért. Nem. Azóta, hogy elrabolták - de úgy érezte, minőségi különbség van aközött, hogy pár kilométer mélyen tartják a mocsár mélyén, néha egy-egy légtartályra bukkanva, vagy a viharos tengerben úszik.
Nem, akármilyen küszködés is az egyensúlyért most az élete, előtte fél kézzel kapaszkodott az utolsó alig-alig felrémlő emlékfoszlányba. Sokkal könnyebb lett volna megölni az idegeneket az arénában, és végül örülni annak, hogy valaki legyőzi őt is végre.
Emlékezett arra, ahogy elbukott. Ahogy az Aréna mocsaras talajába szorította az egyre gyengébben küzdő testet, és az végre elernyedt kezei között.
Rettegték és rajongtak érte.Ahogy ő is rettegett és rajongott a küzdelemért.A többiek a harc elmosódott emlékfoszlányai között kőtömbök voltak. Hatalmasak, mint ő maga, igazi ellenfelek. Öten voltak a csúcson. Öt gyönyörű harcos: a Kard, kinek elszántsága és bátorsága előtt nem állhatott meg senki, a Táncos, ki halálos táncba csalta ellenfeleit, az Árnyék, aki mindig kiismerte ellenfelei gyenge pontját, a Tőr, ki szövetséget kötött bárkivel és bármivel, és a Szörny, ki magához vette legyőzött ellenfelei erejét, és ezáltal mindannyiuknál erősebb volt.
A Kard volt az első, aki legyőzte - az amulettet összetiporta, fél térdre ereszkedett, mintegy elvágni a földön fekvő torkát, majd oldalába szúrta Adrian tőrét. Döntetlen, suttogta, mielőtt ő is elzuhant.
A kettejükért beküldött Szörny ellen vállt vállnak vetve harcoltak, együtt kényszerítették térdre. Annak rettentő szemei hirtelen felvillantak - öljetek meg - és, mikor ők ketten tétováztak (most először talán) hatalmas üvöltéssel vetette magát rájuk és kardjukba.
Hirtelen üres mocsár közepén álltak. Bágyadtan tapsolt a Szörny oszló teteme felett a Virágtündér, aztán a megmaradt négy harcosát Viráglovaggá ütötte a sárban. Akkor néztek először igazán egymás szemébe, és, bár utána már nem volt más ellenfél, rettegve kapaszkodtak egymás létezésébe.
0 responses to "Emlékfoszlány"
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Megjegyzés küldése
Rouen hangjai: