Ez egy durva hét. Ünnepek között, mi?
Ott kezdődött minden, amikor a Kék Lány mellett koronásan ébredtem. Nem tudom, hogyan voltam képes végigcsinálni ezt a hetet, de 27-e és 30-a között nem aludtam semmit, utána is csak azért, mert ébren nem lehet a várakozást elviselni. 27-én este a maffia elrabolta a Macskalányt, és megzsaroltál vele Adriant. Úgyhogy Adrian elment tárgyalni, Isobelle, Noémi meg Micha pedig Laura segítségével másik úton Ophélie kiszabadítására igyekeztek.
A rémült és sebesült társaság hajnalban érkezett meg a Fagyöngybe, Micha és Noémi nyakig véresen - a pókhálós fiatalemberre úgy kellett rászólni, hogy mosakodjon meg, mert ez közel nem normális viselet még köztünk sem -, Laura eszméletlenül. Fejbelőtték Adriant az üldözők, Janie meg JT az utolsó pillanatban érkezett oda hozzájuk felmentő-seregként. Aztán megérkezett egy fickó a Szervezett Bűnözési Ügyosztálytól, és közölte, hogy adrian kórházban van, őrizet alatt, mint tanú a maffiaügyben - és, hogy nem tudja, egyáltalán mit keresett ott, de egyszerűen muszáj volt neki kutatnia tovább utánunk. Értette már a múltkor is a fenyegetést, de szabadságon van, és azt csinál, amit akar.
Megkértem az Orleans-i Duót, hogy jöjjenek el velem, nézzünk rá Sylvain-ra és Babára, mert a legutóbbi megbeszélés alapján a Kardlovag egyáltalán nem volt meggyőző - legalább ezen a fronton legyünk... védve. Jó ötletnek bizonyult, h magammal vittem őket, mert Sylvain nem akart szóba állni velünk - úgy kellett rátörni az ajtót. Babának nagyobb lett a hasa, és szemlátomást nem érezte magát jól. Sylvain hozta az igazán arrogáns Viráglovag formát - ilyennek utoljára Adrian-t láttam, amikor még a párbaj előtt megpróbáltam vele beszélni Lauráról.
Ez a ...gyökér már csomagolt, hogyaz első vonattal elhagyja Rouent Babával együtt. Mintha képes lenne utazni olyankor, amikor nem a társulatával turnézik... barom.
Annyit sikerült elérni, hogy Janie és JT ottmaradtak, én meg visszamentem a Fagyöngybe.
Jean-hoz ijesztően hamar eljutott a hír, hogy történt valami, és csak idő kérdése volt, amíg felkeresik a Fagyöngyöt, hogy mi a helyzet Adrian-nel. Colette közölte, hogy ő nem fog Ophélie és Jean közé állni, ha arra kerül a sor, de, ha a lány lemegy a térképről, akkor egérutat tud adni neki.
Laura felajánlotta a kocsiját, a társaság meg úgy döntött, hogy mindannyian a Macskalánnyal tartanak.
Daniel később távozott, úgyhogy hirtelen Laurával és Colette-vel maradtunk a klubban. Laura elég ramaty állapotban volt - bár azt mondta, kapott valami teát a szüleitől, ami védi a magzatot, meg valamennyire őt is. Nehezen sikerült rávenni, hogy aludjon végre, mert nem tehet semmit. Colette és az én dolgom beszélni az elveszettek hirtelen problémát jelentő részével. Kerestem Sabre-ot is, aki roppant... udvariasan annyit mondott, hogy nem mondhat ellent az uralkodója parancsának, de, mivel Jean őt nem érte el az éjszaka folyamán, és nem is fogja (tett valami megjegyzést a nevet kijelző mobiltelefonok csodáira), ezért tiszta lelkiismerettel kívánhat sok szerencsét a... menekülőknek. És felhívta rá a figyelmemet, hogy a többieknek a Nyár udvarból nincs ilyen szerencséjük.
És valóban Jean már hajnali hatkor kereste személyesen Adriant, aztán Ophélie-t - hogy megmentse a várost, ha már Adrian nem cselekvőképes, ó, milyen figyelmes. Colette elég velősen elküldte a kurva anyjába, rám meg csak legyintett.
Másnap délelőtt Laurával bementünka kórházba. Laura kisírta magának, hogy hadd látogassa meg a gyermeke apját (kicsivel később elárulta, hogy még mindig nem tudja, melyikünk az), aztán már bent véletlenül (?!) összefutottnk Daniellel, aki szinte gondolkodás nélkül lebeszélte a rendőrökkel, hogy Adriant ki kell vinni a kórházból.
Némi gondolkodás után arra jutottunk, hogy Laura igazi apjának a házába megyünk, Jean-Pierre úgysincs Rouenben. És azt a helyet nem ismeri a rendőrség, ellentétben mondjuk Adrian házával.
Közben Katherinnel szinte óránként váltottunk "ünnepi előkészületekről" SMS-t - a Tél Udvarnak naprakész terve volt a város kiürítéséről. Szemlátomást Violette nem bízott annyira Adrian.ben , hogy a Borostyán uralkodó talál más megoldást, de azt se nézte ki belőle, hogy feláldozza Ophélie-t.
Valamikor másnap reggel hívott fel Ophélie talán, álmodtak valami furcsát, vagy valami ilyesmi, és messze vannak Rouentől. Elkezdtem igazán aggódni. Öt elveszett az utakon, és egyikük sem tudja, hogy tud-e egyáltalán utazni.
Adrian közben magához tért, és az első dolga volt rátelefonálni Jeanra, hogy leszállhat az Ősz udvar alattvalóiról, meg mindenki másról is, aki nem kéri a segítségét. Nem kicsit volt szétesett, hiába gyógyítottam rajta... órákon keresztül félrebeszélt, hallucinált, Laurával úgy döntöttünk, hogy hátha nem tűnik fel neki, ha becsukjuk a dolgozószobába. Nem tűnt fel neki. Időnként kijött, és érdeklődött idegen emberekről, aztán megkérdezte, hogy egyáltalán mit keres itt, és nem ismert fel egyikünket sem - nem, egy cseppet sem volt szórakoztató. Aztán kereste Ophélie-t, hogy ugy nem ment fel a Toronyba egyedül, aztán megnyugtattuk, hogy Ophélie nincs a városban.
Laura következő nap hajnalban úgy döntött, hogy visszahozza őket.
Délben Micha kivételével megérkeztek - Aurore sem volt egészen ott, állítólag valami álomkórt kaptak el, vagy ilyesmi. Colette átjött, megpróbált valamit intézni az álmaikban, közben Isobelle és Ophélie tájékoztatták Adriant a fejleményekről - mert voltak. Álmukban találtak valami tüskét, amit Adrian hasznosnak ítélt.
Aztán vártunk.
és vártunk.
és vártunk.
aztán megkértem Janie-t, hogy nzézen bele az álmokba, mert Noémi is furcsa, mióta felébredt. És Isobelle meg valami halott szelleméről beszélt, aki benne van az álmokban.
Aztán eljött 31-én az este, Adrian és Ophélie leléptek, kicsivel utánuk meg Laura szedte össze a két ébren lévő csajt, és utánuk vitte őket a Toronyba, majd visszajött, mert nem sok jót jósolt magának a Toronyban.
Éjfélkor érkezett meg Blanche, nyomában három páncélossal. Soha nem kellett még küzdenem az életemért, erre akkor döbbentem rá, amikor a két lány mentett meg, és győzte le a támadókat - én afféle healer-ként próbáltam segíteni, hát, meg ahogy tudtam. Aztán Blanche közém és egy lecsapó kard közé ugrott.
Már nem tudtam megmenteni, azonnal meghalt.
A támadók teste füstté vált, Blanche-hoz viszont mentőt hívtunk, mert Laura nevelőapja valahogy el tudta intézni gyorsan, hogy az egész balesetnek tűnjön. Messziről hallottam, hogy Laurával kiabálva veszekszenek arról, hogy miért nem kért segítséget a támadáskor. Azért, mert nem volt rá ideje. Mert rám kellett figyelnie, azért.
Azzal már igazán nem tudtam it kezdeni, amikor az elemeten Aurore-nak csak a hűlt helyét találtuk - még szerencse, hogy rövidesen hívott Isobelle, hogy élnek, jól vannak, bár Ophélie és Adrian megsebesültek. És, hogy a város megmenekült, emrt sikerült a terv, és a kapuk zárva maradtak.
0 responses to " "
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Megjegyzés küldése
Rouen hangjai: