Hülyülök már, zápul az agyam. 

Két hónap múlt el komolyabb trauma nélkül, rögtön le is álltam a jegyzetírással. Annyira ellustultam, hogy még a korábbi időszakban összegyűlt félnivalókat sem írtam le, botrány. Na, akkor most megpróbálom összerakni egyben, hogy mivel hogy állunk.

A beilleszkedés sikeres volt. Társadalmilag elismert, hasznos figurák vagyunk. A banda két tagja boldog, és első ránézésre fenntartható kapcsolatban él. Mivel a vállalhatatlan nagybácsi szerepe nem az a kimondott afrodiziákum, ebből én kimaradtam. Mint az később kiderült, én már elkövettem az összes párkapcsolati hibámat, amit el akartam, mostantól már csak a levezetés van.

A jó hírt veszem előre.

A Hajtónak vége. Mondtam, hogy egyszer karajra fogom bontani. Előadhatnám persze, hogy ő is biztosan csak áldozat volt, és hogy Odaát nem mindenkinek egyenlőek az esélyei. Gondolkodtam is ezen. Utána. Akkor viszont, amikor az egyik Elcserélttel a hóna alatt oldalazik az egyik sövénykapu felé, egyetlenegy dolog számít: az, hogy szüntesse be a harctevékenységet. Ha elfut, jó. Ha meghal, az is jó. Meghalt. Jó. Amúgy a város jön még nekem egy szívességgel.

Meg még egy jó hír.

Van két új Elcserélt. (Meg még egy, de azt majd a közepesek között. ORDNUNG MUß SEIN!) Rosalie és Matthias. Most landoltak. Végigkergettük őket a fél városon, hogy elmagyarázzuk, hogy nem akarjuk őket bántani és most már sorstársak, hosszabb távon barátok között vannak. Bár az utóbbi opcionális.

És még egy jó hír.

Újkori történelmet fogok tanítani az egyetemen. (Második világháború.) A papírmunka elintézve, az anyag összeállítva, a bokám lefosva. Dehogy tartok tőle, mitől tartanék? Sebaj, majd kapaszkodom a Nyár esszenciájába. Kemény leszek, erős leszek, szórakoztató leszek. És tanulságos. Szerencse fel!

A közepes hír.

Laura már tudja, hogy létezik olyan valóságvonal, ahol kivéreztet két Elcseréltet, hogy visszamenőlegesen elkerüljön egy katasztrófát. Vivienne tudja, hogy nem mehet a toronyba, vagy legalábbis azt, hogy erősen javasoltuk neki, hogy ne tegye, ahogy azt is, hogy az ereklyéktől igyekezzen távol maradni, mert nem tesznek jót. Ha már Laura: gyereke lesz, az elmondás szerint Adrian az apa, és ezt mi elhisszük.

A másik közepes hír.

Felvettük a diplomáciai kapcsolatot Marseille-jel, a köztársaságiakkal. Megbeszéltük, hogy beszélünk. A részletek szerencsére az uralkodók problémái. (Az már újabb fejlemény, hogy a királyságiak is bejelentkeztek, a lelépett, és azóta a hírek szerint felrobbantódott marseille-i gyík után kutatva. Őszintén, leszarom, mi lett vele. Nagy fiú már. Ráadásul, ha az ottani királyság nem tud rendet tartani, az nem az én problémám. Az egyetlen gond akkor lesz, ha a vele lévő vámpír esetleg elmulasztott megdögleni. Merde. Lehet, hogy ezt át kéne sorolni a szopós hírek közé.)

A harmadik közepes hír.

Átesett még korábban Nick, az az alak, aki Augustine-nel együtt tűnt el, és kísértette mindannyiunk álmait. Szegény barom, nem érti, hogy miért kerüli Augustine. Ráadásul annyira bele van kattanva a saját bajába, hogy nem látja a humort az egészben. Azóta beestek még páran, de őket össze kell írnom, mert velük ritkábban futok össze, meg... hát az van, hogy kezd ez már rutinná válni, és ami nekik egyedi és megismételhetetlen tragédia, az nekünk már eléggé kedd délután.

A semleges hír.

Sévere letette háromnegyed évre a koronát, és Jean vette át az uralkodói pozíciót. Jobbat tesz neki, hgogy nem rajta múlik, hogy falnak rohan-e az egész város Elcserélt lakossága. Sévere-t folyton maceráltuk, Jeannál ez alighanem elhagyható. Korrekt, lényegretörő figura, csak akkor lesz vele baj, ha hisz a csodafegyverekben. (Mint amilyenek például az ereklyék.) A csodafegyverekkel az a baj, hogy nem működnek, vagy ha igen, nagyon szétrakják a politikai térképet. Tisztán taktikai szempontból persze vonzó, hogy repülnek az ellenséges karok-lábak, csak ha a korábbi semleges erők ellenünk szállnak be a buliba, ott patakvér lesz. Ami rosszabb, hogy a mi patakvérünk is.

Az ellentmondásos hír.

Unokáim közül az egyik valószínűleg keres, valószínűleg ért valamelyest a varázslatokhoz, valószínűleg nem mentorral próbált megkeresni, és valószínűleg Párizsból. Megegyezős egyezségek köttettek a túlélése érdekében. A többit majd meglátjuk, ez túlnyomórészt rajta fog múlni.

A rossz hír.

Ereklyék, többes szám. A jogarról meg a kardról tudtunk. A marseille-iek szétszedték a palástot. A többi változatos, ismeretlen helyen. Hatalmat adnak, de cserébe elnyelhetik a hordozóik lelkét. Na, és kik a jogar lovagjai? Na, kik?

A másik rossz hír.

Két igaz tündér is bekószált a csapat valamelyikének álmába. Sikerült meglógni előlük, de csak remélni tudjuk, hogy nem fogtak szagot.

Szóval zajlik. De nem szép.

2000. június 1. 03:57:22
[éles kattanás]

[David:] Először is, ha valamelyik kutatott az íróasztalban és megtalálta a “Halálom esetén felbontandó – David” feliratú borítékot és most hallgatja a benne talált kazettát, ellenben még nem dobtam fel a talpam… akkor most kapcsold ki, mert megtalállak és szétrúgom a segged!

Ha a felirat szerint kellett eljárni, akkor szopó van, de engem már nem érint.
Nem teng túl bennem a szuicid hajlam, de tudom, hogy veszélyesen élünk.

Szóval… ha megnyuvadtam, akkor az alábbiak szerint járjatok el.

Van a borítékban négy darab fénykép.
A színes fotón a nővérem van. Chantal Fournier.
Orléans-ban él, az utolsó postafiók címe és a telefonszáma a fotó hátulján.
Neki küldjétek el a fényképeket… meg amit még gondoltok a cuccaimból.

A többi a tiétek, vagy szabad préda.

Ha érdekel valakit, akkor a gyöngysoros hölgy a Mamám.
A fickó meg, aki a kis szarost eteti, az meg a Papám. A kis szaros meg én vagyok.

A Mama jamaikai volt, a nővéremen jobban látszik, mint rajtam.
A Papa meg alkoholista volt, ez rajtam látszik jobban.

A kis igazolványképen én vagyok az elrablásom előtt. Nem röhög!
[David rágyújt]

Ha nincs nálatok a telefonom, mert elhagytam, vagy ellopták, vagy akármi, akkor menjetek ki a Sövénybe és keressétek meg Lucille szentélyét.
Vagy tudja tököm, hogy mi az a hely.

Bal kéz felé, a második oszlopnál, alul van egy repedés, amibe raktam egy SIM kártyát.
Ha nem azok közül vagy, akik ott voltak velem, amikor találkoztunk Lucille-lel, akkor előre szólok, hogy tök felesleges kutakodnod, mert a dolog le van zsírozva és a cucc megsemmisül. Lucille meg egy elég durva kísértet, aki kitépi a gerincedet, megfagyasztja a lelkedet és a tökeidet a Sövényre tűzi.
Nem mondhatod, hogy nem szóltam előre!

Szóval, a SIM kártyán vannak telefonszámok, amikért lehet, hogy kár lenne.
Ha nálatok van a mobilom, akkor tökmindegy.
Felesleges ezért kirándulni, ezen is rajta vannak.
Az csak biztonsági mentés. Mellesleg Bouyges Telecom kártya, szerezzetek hozzá telefont, mert ezek az Orange Mobile kódolt szarok nem eszik meg.

A roueni számokat gondolom felismeritek, meg amúgy is meg van nektek.
Mondom az ismeretlen nevekhez tartozó infókat.

Aneth (Kapor) – manó csaj Marseille-ben, Kulturális Erők, a Média Csoport vezetője.
Ők figyelik az újságokat, meg a TV-t. Rohadtul mogorva és elég mocskosan beszél, de amúgy rendes kiscsaj. Egyébként tizenhét éves és még suliba jár.
Austére (Zord) – kígyóbőrű faszi, Caen környékén kavar, vagy kutat, vagy a tökeit vakarja. Barbara spanja, kétszer lógtunk vele együtt Marseille-ben, még tavaly a Samhain ünnepen. Azt hiszem, mellesleg drogdíler. Simán lehet, hogy a szám már nem él.
Barbara – a hívott számon előfizető nem kapcsolható, de babonából nem töröltem ki.
Cacahuete (Mogyoró) – Télkirálynő, Pénzügyi Erők, Marseille. Nem ő a PE Szószólója, szóval, ha komoly dolog van, felesleges őt hívni, inkább Martha-val próbálkozzatok. Egyébként mókusféle, milyen meglepő. Ja, és Goffrival kavarnak évek óta, de ez titok. Tehát, mindenki tudja.
Charabia (Halandzsa) – csatornatünci, Haderő, harmincas csaj, három héttel azelőtt szakítottunk, hogy eljöttem Barbarával Marseille-ből. Nincs összefüggés a kettő között. Az új pasija egy Csoportban van a Haderők vezetőjével és tőle a legegyszerűbb fegyvert szerezni, ha arra jártok.
Duce – ez Benito Weissmann ügyvéd úr száma Limoges-ban. Róla már hallottatok, vagy már leírtam a nagy közös tudásbázisba, amit kérjetek Adriantől.
Nem ismerem, de biztos ami ziher, elkértem a telefonszámát.
Gaufre (Goffri) – brutális Ogre, akinek úgy néz ki a feje, mint akit pofán vertek egy forró Goffri-sütővel. Amúgy Geoffrey a neve és rendkívül jó szándékú csóka.
Ha Marseille-ben jártok, akkor nála tuti a szállás és a kaja-pia.
Ne próbáljátok az asztal alá inni, JB! Nem fog sikerülni.
Jambon M. (Sonka) – Marseille-i monstrum, úgy néz ki, mint egy gargoyle, csak szárnyak nélkül. Van valami kontaktja a helyi vámpírok közelében, nagyjából tudja, hogy hova nem szabad menni. Egyébként a Haderőhöz tartozik.
Jambon O. (Sonka) – az Orléans-i Zafír Udvar Hírnöke. Őt kaptam kontaktnak, hogy néha nézzen utána a nővéremnek, hogy minden rendben van vele.
Lehet, hogy a postázás előtt érdemes megkérdezni, hogy a cím él-e még.
Jupe (Szoknya) – Marseille-i, Szociális Erők, amúgy dokinéni.
Vész esetén hívjátok. Volt Csoporttársam, akárcsak Barbarának.
Kennedy – Marseille-i, tünci faszi, Szociális Erők, PR Csoport. Igen, hasonlít JFK-re, csak egy lukkal kevesebb van a fején. Van egy klubja, ahol a Tavasz Udvarosok többsége szokott lógni. Tartozom neki 3.500 frankkal, úgyhogy nem fog örülni, hogy meghaltam.
Lord – Orléans-i újságíró, hatalmas fazon. Anno rohadtul összerúgtuk a port egy cikk miatt, amit írtam. Aztán kiderült, hogy mindketten Elveszettek vagyunk, azóta cimbi. Régen itt tolta a szekeret Rouenben, tőle kérdeztem a városról, mielőtt Barbarával elindultunk, de túl sokat nem tudott mondani.
Orléanst viszont annál jobban ismeri, ha arra vetődtök.
Madeleine – Marseille-i, bika néni, kb. ötvenes lehet. Szociális Erők, volt Csoporttársam. Ügyvéd, kiskorú bűnözőkkel foglalkozik.
Martha – Marseille-i, Tavaszkirálynő és emellett a Kulturális Erők Szószólója.
Vele már találkoztatok.
Mirabeau – manó csaj, Dijonban lakik, hekker.
Állítólag a második legjobb az országban, az első valami Félix nevű Elveszett.
A harmadik meg egy lyoni mágus kölyök. Állítólag.
Nombril (Köldök) – Marseille-i, Szociális Erők, volt kollégám, aranyos csaj.
Egyébként virágtünci, valami lótusz, vagy lótosz, vagy ilyesmi. Volt Csoporttárs.
Ombre (Árnyék) – Marseille-i, a nevéből kiderül, hogy miféle. Madeleine férje és a helyi rendőrségnél dolgozik, mint nyomozó. Szintén volt Csoporttársam.
Prospero – feka és tűzelementál, ettől halmozottan balfasz, de meg lehet szokni.
Ha engem elviseltetek, akkor őt is sikerülhet. Le Mans-i, ahol elvileg nincs Uradalom meg uralkodó, te higgyetek nekem, ez a fickó ott a Nyár Király. Amúgy üvegfúvó és speckó cuccokat tőle lehet venni, amikben tovább eláll a Sövénygyümölcs leve, meg a többi misztik-fáking cucc.
Rine – Toulouse-i táncos suna, párszor megfordult Marseille-ben bulizni, előfordulhat itt fent is, de nem valószínű. Tüzes ribi, de sajnos nem volt szerencsém hozzá, hiába próbálkoztam. A számát azért megadta.

Nos, ennyi kontaktom van, a többi már helyi szám. Simán lehet, hogy mire erre szükség van, a többségük már számot cserélt, de hátha mégsem.
Remélem segítettem valamit vele. Nyugodjak békében!
[éles kattanás]

2000. június 1. 01:48:46
[éles kattanás]
[David:] Miért nem m… [sistergés] ez a szar?
[ütemes koppanások]
[David:] Mindjárt fogom az egészet és kibbbbaaaaazzzzzoooOOOUUUAA…
[kattanás]

2000. június 1. 02:34:11
[éles kattanás]
[David:] Szóval, nagy meglepetés, majdnem tíz évet pihent egy dobozban és belerohadt az elem. Szerencsére vezetékről működik. JB simán hülyének nézett, amiért hajnalban a dobozokban turkálok, aztán megkérdezte, hogy mit keresek, felállt és a kezembe nyomta a kábelt, utána meg elküldött a halál náthás faszára, hogy ne tébláboljak a TV előtt. Simpson családot néz, abból talán nem lesz gond.
[sóhaj]
A buli jó volt, bár… inkább esemény volt, nem is buli.
Mintha keresztelőn lettünk volna, vagy mi a szar.
Jean elég proaktív uralkodónak tűnik, majd meglátjuk, az évszak végére mennyire lesz produktív. Sévère annyira megkönnyebbültnek tűnt, mintha Bud Spencer sarka épp felemelkedett volna a heréiről.
Nem lennék uralkodó semmi pénzért!
[matatás zaja, ablaknyitás, egy autó halad el az utcán, halk, fémes kattanás]
Ja, gondolom nyilvánvaló, de nem tudok aludni.
Kicsit elszoktam tőle a meditáció miatt.
Meg Juliette miatt. Meg a kurva jogaros rémálmok miatt.
[a hangokból ítélve David dohányzik]
Meg a szemét, köcsög kis pók miatt, amit a klozeton csaptam agyon. Rohadt kis dögök.
[papírzörgés]
Próbálom összegezni, hogy mekkora szarban vagyunk, de nem biztos, hogy sikerül.
[toll kopogása az asztalon]
Srácok, ha valami történne velem, mielőtt begépelném ezt a szalagot, akkor hallgassátok tovább! Nem naplót mondok fel a szaros kis életemről, hanem fontos dolgokat.
Legalábbis szeretném azt hinni, hogy fontosak.
[eltépett papír zaja, gyűrés, koppanás]
Mellé!
Előkerestem a jegyzeteimet még Marseille-ből, hátha sikerül valamit kiokoskodni.
Ne keressétek őket, mert miután összegeztem, szépen felgyújtom az egészet a gecibe.
A füstszagért bocs. A sárga lábos remélem nem fog hiányozni. Nagyon.

Eleve nem is szabadott volna elhoznom őket Marseille-ből, mert ha útközben elkapnak a Partizánok, vagy a Bábuk, akkor páran szoptak volna miatta.
Nektek viszont fontos lehet, mert újak vagytok… illetve, újabbak vagytok, mint én.
A helyi erők meg nem túl kommunikatívak.
Amit én fél év alatt megtudtam, azt ti lehet, hogy egy év alatt sem derítitek ki.
Simán lehet, hogy nem is érdekes, csak én hiszem annak.

Szóval. Fingom sincs, hogy hol kezdjem. Pedig újságíró vagyok. Voltam.

Kezdjük mondjuk ott, hogy ha az Elveszettek múltját akarjátok kutatni, akkor inkább hagyjátok a francba. A Hatszög elcseréltjeinek nincs múltja. Ezt értsétek úgy, hogy voltak itt Elveszettek régen is, csak alig maradt fent valami írásos emlék.

Bocs srácok, hogy akadozom, de elég kusza a kézírásom.
Még én is nehezen olvasom el.
Ráadásul tematikusan össze-vissza van keverve az egész.
[lapozgatás hangja]
Mindegy. Akkor beszélek Marseille-ről.
Miután kijöttem a Sövényből, fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el.
Eltűnt személyként tartottak nyilván az elrablásom után, így már a nővérem sem nagyon keresett. A szüleim… a szüleink meghaltak egy autóbalesetben.

Azt hiszem. Nem emlékszem pontosan. Régen volt.

Szóval, nem tudom mikor és hol estem ki a Sövényből, de biztos nem lehettem sem szép látvány, sem agyilag ép, mivel bevarrtak egy diliházba. A kezelésnek köszönhetően még zavarosabb lett, ami odaát történt, de arról amúgy sem szoktak beszélni.

Ja, srácok!
Gondolom, ti sem szívesen kapargatjátok a bibit, de jó, ha tudjátok, hogy bárkit basztatni az Odaát miatt kifejezetten nagy pofátlanságnak számít. Mindenhol.

Szóval, ki tudja, meddig voltam el boldogan a játszóházban, amikor meglátott egy másik Elveszett, egy Goffri nevű Ogre, aki a fiát látogatta épp meg. Neki köszönhetem, hogy az Uradalom megmozgatott néhány szálat és kihoztak végül.

Egyébként Goffri elég rendes arc, pár hétig nála hédereztem, miután kiengedtek.
Mikor is volt az? Azt hiszem, október közepén. Igen, még Halloween előtt.
[David röhög]
Ez meg itt egy rendkívül tiszteletlen rajz Goffriról és Mogyoróról, aki az ottani Télkirálynő.
[papírgyűrés, öngyújtó kattanás]
Csapongok, de leszarom. Ha begépeltem, jobb lesz.
Ha meg megdöglök előbb, akkor meg szenvedjétek végig!

Na, Marseille. A város egy elcseszett pöcegödör, bár abból a szebbik fajta.
Van neki szép nagy kikötője, meg van régi kikötője, meg a Miasszonyunk székesegyház, ami tényleg szép. Ha érdekel titeket, akkor kérdezgessétek JB-t, az ő ideje óta változtak dolgok, de semmi említésre méltó.

Ööö… tehát, Marseille lakossága kevesebb, mint egy milla, a környékkel együtt másfél, de nagyjából három millió ember kavarog arrafelé. Többségük sima átlagpolgár, a maradék meg a mediterrán söpredéke. Csempészek, maffiózók, miegymás. A várost mindenki kurvára irányítja és az ellenőrzése alatt tartja, ami azt jelenti, hogy senki sem.

Először is, ott van Gaudin polgármester, a Nyuszi.
Azért hívják így, mert a fél várost kiárusította a pletyka szerint a barátainak és az üzletfeleinek.
A másik felét csak azért nem, mert leszakították volna a karját és a hátába állítják.

Másodszor, ott vannak a corso-marseille-k. A Maffia, nagy M-mel.
Övék a keleti városrész, meg az egész francia Riviéra Monaco-ig.

Harmadszor, ott vannak a Rémálmok, a helyi vámpírok.
Ők tényleg rohadtul irányítják a városi alvilágot, meg a felvilágot is.
Minden szarban benne vannak, a szervezett bűnözéstől a politikáig.
Ja, az ugyanaz.
Goffri szerint csak azért nem uralják az egész placcot „nyíltan”, mert a hatalmuk a városhatáron belülre korlátozódik és kitapossák a belüket, ha a táblán túl is vagánykodnak.

Ezt jegyezzétek meg! Ha valaha is oda mentek és összerúgjátok a port egy helyi förtelemmel, akkor elég, ha leléptek a városból. Mondjuk szar ügy, ha belefuttok a másik oldal vérszopóiba.

Negyedszer, ott van a Marseille Köztársaság, a nagyobbik helyi Uradalom.
Ha jól tudom, akkor a legnagyobb Elveszett kompánia egész Franciaországban.
Ők is benne vannak minden piszkosságban, de azért igyekeznek szépen játszani. Hat-nyolc közepes cég, egy tucat kisebb, ingyen konyhák, segélyszervezetek, egy helyi magazin, meg mit tudom én, még mi.
Erről majd még bővebben.

Végül, van a Marseille Nemesség, akik szintén Elveszettek, csak megválogatják, hogy ki tartozhat közéjük. Alapfeltétel, hogy legyél nemesen született, mielőtt elraboltak.
Cuki, nem?
Ha hinni lehet a pletykáknak, akkor Gaudin, vagy valaki a közelében az ő emberük, tehát ők is nagyon irányítanak. A kedvenc hobbijuk, hogy visszaállítsák a királyságot Franciaországban. Ahogy elnézem, még nagyon az elején tartanak.

Ja, jut eszembe, a fajtánkat csak itt, Rouenben hívják Elveszettnek.
Marseille-ben Elcserélt…
[papírzörgés]
Orléans-ban Sérült, Amiens-ben pedig Szerencsétlen a megfelelő kifejezés.

A többi helyen ezek valamelyike vagy mindegyike. Nem tudom.

Ha már kifejezéseknél tartunk.
Jó, ha megjegyzitek, hogy a mi fajtánknak is meg van a maga mocska.

A Partizánok független arcok, akik ránk vadásznak, hogy feldobjanak az Igazaknak.
Ez amolyan élni-és-élni-hagyni dolog. Majd’ összeszartam magam, amikor kiderült, hogy Étretatban egy rakás bandázik belőlük.

A Bábuk, vagy Lojalisták olyan figurák, akik nem függetlenek Tőlük, hanem azért engedték el őket, hogy spicliskedjenek. Vagy valami ilyesmi. Van olyan fazon, aki meglépett, de mondjuk belezúgott a fogva tartójába és önként kummant. Ezek igyekeznek beépülni az Uradalmakba és lapulnak, amíg el nem érkezik a megfelelő idő az árulásra. Többek között ezért titkolóznak előttünk Adrianék, és ezért vagyok én is paranoid a még újabbakkal szemben. Az Eskü és a Wyrd átka ezen a lehetőségen tompít valamit, de nem holtbiztos a módszer.

Kit hagytam ki?

[papírzörgés]
Ja, vannak még a Fanatikusok vagy Rombolók, akik megpróbálnak mindannyiunkat megmenteni azzal, hogy lerombolják az összes Sövénykaput és elpusztítanak minden tárgyat, ami Odaátról való. Ezzel akarják elzárni az Igazak útját. A radikálisabbak meg sereget toboroznak az Igazak ellen a Szent Háborúhoz.
Nagy Sz, nagy H.
Szerencsére ilyenek itt állítólag nincsenek, de a németeknél és a spanyoloknál igen.

Mária az égben! Ezt még én sem tudom elolvasni. Mindegy, kuka.

Ööö… szóval, Marseille. Meg a történelem.

Nekem annyit mondtak, hogy valamikor a 20-as években rúgták össze a port a Köztársaság alapítói a Nemességgel, akkor volt egy szép nagy hirig és a legtöbb feljegyzés megsemmisült.
Vagy a Nemességhez jutott, ami olyan, mintha megsemmisült volna.
Ezzel nagyjából felejtős a dél-franciaországi Elveszett história.

Az északi a 80-as évek végén ment füstbe itt Rouenben. Szó szerint.
Volt valami tűzvész, vagy gyújtogatás. Erről talán érdemes megkérdezni Adriant.
Kizárt, hogy az a fickó ne nyúlt volna le pár könyvet magának. Már, ha itt volt akkor.
[papírzörgés]
Most jön a kedvenc részem… „Mit lehet tudni a múltról?” Kétszer aláhúzva.

Délen volt a Provánszi Királyság, ami öt vagy hat Uradalmat foglalt magában, amiből mára csak Marseille maradt meg. A Királyságról nem beszélünk, tabu téma. Gondolom, a Vichy kormány kevesebb disznóságot csinált, mint ők, legalábbis ezt sejttette Goffri.

Északon volt a Roueni Királyság, akiket hagyományosan utálunk… akarom mondani, utálnak ott lent. Semmi komoly, bajtársak, meg minden.
De az alaphangulat köpködős.
Ebből szerencsére mi nem érzékelünk sokat, ugye JB?
Itt északon modern idők járnak. Délen nem.

Mindegy, a lényeg az, hogy tapintatból róluk sem beszélünk, de ha szóba kerülnek, akkor sejtetjük, hogy lenne mit. Szerintem szintén mocsok bagázs volt. Itt is több Uradalom volt együtt, amiből csak Amiens és Rouen maradt meg.
Erről is lehetne kérdezni Adriant, ha valakit érdekel.

A kettő között ott húzódott pár száz évig a Holtvidék, vagy Wyrd Zóna, amiben vidáman garázdálkodtak az Igazak, ha éppen nem kapta el őket is a Wyrd. Na, ennek a közepén van az Orléans-i Uradalom, ha jól tudom, az ötödik próbálkozás ebben a műfajban.
Az ő történelmükről sem lehet tudni kb. semmit. Lehet találgatni, hogy miért.
[papírzörgés]
Ide egy szép nagy faszt rajzoltam, amivel plasztikusan kifejeztem az elégedetlenségemet.

Lássuk, mi van még? „Mit lehet tudni a többiekről?”

A két Marseille-ről már beszéltem, illetve a Köztársaságról még fogok is bővebben, ha be nem telik a szalag.

Uradalomból van még négy: Amiens, Nantes, Orléans és Rouen.
Birtokból van kettő: Le Mans és Toulouse.
A különbség a kettő között, hogy az Uradalom meg van erősítve Esküvel és a területe viszonylagosan védettebb az Igazakkal szemben.
Biztos van más különbség is, de ennyit írtam le.

Ezen kívül élnek még Elveszettek Bordeaux-ban, Dijonban és Limoges-ban.
Van két fazon, akik Caen elveszett múltját kutatják, de nem ott élnek, meg még pár szóló arc, akiket nem tartanak nyilván.

Ööö… csodás kis jegyzetek… Firka, firka, satírozás, firka…
[papírzörgés]
Pár infó, amiket sikerült Goffriból és Martha-ból kiszedni.

„Amiens, Uradalom – zárkózott barmok, négy uralkodó udvartartás nélkül, minden újat elküldenek máshova, ki tudja, hányat küldtek a halálukba?”
Édes pofák.

„Bordeaux – a vérfarkasok területe (egész Gascogne), kerülendő, ha muszáj oda menni, keresd a Vörös Kutya fogadót az A89 mellett (kelet).”
Igen, vannak vérfarkasok. Állítólag nem fertőznek a harapásukkal, hanem letépik a karodat. Alapvetően rejtőzködő jószágok, akárcsak mi. Amikor az ezüstgolyót kérdeztem, Goffri csak röhögött és a fejét csóválta. Ez nála jelenthet bármit.

„Caen – Tiltott Város.”
OK, erre emlékszem, eléggé bepipultam. Senki nem tudta, vagy nem volt hajlandó elmondani, hogy miért tiltott város. Martha sem, pedig ő a Kutatók vezetője a Kulturális Erőknél, meg a helyi Tavaszkirálynő. De vele már ti is találkoztatok. Szóval, tiltott.
Nem annyira, mint Párizs, mivel már csak romok vannak, de azért Tiltott.
Bu-hu-hú, Scooby-Doo, Where Are You!

„Dijon – vámpírok, sokan. Bazsalikom - Sövénygyümölcs…” Mi a fasz?
„… ha bajban vagy: netcafé + altavista/yahoo + Céline Dijon couler le Titanic + saját telefonszám”
A bazsalikomot nem értem, de tavaly szilveszterkor találkoztam Mirabeu-val, aki aranyos, manóarcú csaj. Na, ő állítólag dijoni. És saját bevallása szerint a második legjobb hekker az országban. És nyüszítve élvez.
Gondolom, ez több információ volt a kelleténél…

„Le Mans, Birtok – csak Nyár Udvar, az olvashatatlan könyvtár őrzői, Kilencedik Szféra könyvesbolt”
Tényleg! Ez is beugrott. Martha szerint ott van a Sövényben egész Európa legnagyobb Elveszett könyvtára, amit voltak szívesek kódolva írni, valami ismeretlen nyelven. Senkinek nem sikerült még megfejteni egy sort sem. Marha jó!

„Limoges – sok vámpír, ha bajban vagy, keresd Benito Weissmann ügyvédet”
Aki egy Elveszett, aki a vámpírok ügyvédje mellesleg. Biztos nem egy szimpla fazon.

„Nantes, Uradalom – Árapály Udvar, Sövényből nem megközelíthető, biztos halál”
Erről nem tudok többet. Nem kérdeztem, ők meg nem mondtak semmit.

„Orléans, Uradalom – Kristály Udvarok, majdnem olyan, mint az évszakok, de nem az, szoros kapcsolatok az északi alvilággal, Sérültek”
Na, itt vannak a Sérültek.
Róluk sem kérdezgettem nagyon sokat, annyit tudok, hogy van smaragd, rubin, zafír meg ööö… még egy negyedik udvar.
Meg azt, hogy ha külföldre kell menni, akkor érdemes tőlük segítséget kérni.
JT azt hiszem eredetileg ott élt, talán tőle érdemes kérdezni.

„Párizs – életveszélyes vámpír és Igaz átjáró ház, kerülendő!”
Marseille-ben úgy hívják, hogy Fekete Lyuk.
Aki egyszer bemegy, az nem biztos, hogy ki is jön.
De ezt már nagyjából tudjuk mi is.

„Rouen, Uradalom – túlélők, a makacs öszvérek (10-20 évenként mészárszék), Elveszettek, az uralkodók köz- és elismertek (Gépész, Jean, Adrian, Violette), Jean - legjobb kovács, Violette - legjobb hamis papírok”
Na, akkor ezt is tudjuk.
A Gépész nem tudom, hogy kicsoda.
Violette meg az a csaj lehet, aki legyalult egy Igazat.

„Toulouse – csak Ősz Udvar, bankárok, a Trezor”
Ezek még elég kemény társaság.
Állítólag a Menedékük a Sövényben egy több száz éve halott Igaz koponyájából készült, ezáltal teljesen és tökéletesen védett az Igazak ellen. Cserébe egy nap alatt végez bárkivel, aki bemegy. Ott őrzik az összes Elveszett igazán fontos cuccát, meg kincseket, meg ereklyéket…

Hoppá, bazmeg! Ereklyék!

Simán lehet, hogy ott van a többi elveszett ereklye.
Szívás, hogy ők híresek arról, hogy csak a jogos tulajdonosnak, vagy az örökösöknek adják ki a megőrzésre átadott cumót. A betöréshez meg sok sikert.
[papírzörgés]
Visszatérve kicsit a Köztársaságra, én lehúztam ott vagy fél évet és alapvetően élveztem.

Van ott is évszakos Udvar, de az ott inkább csak hagyományőrzés. Olyan, mint egy félkomolyan vett vallás. Én például a Tavasz Udvar követője voltam, de nem tudtam igazán élvezni az éjszakai életet, mert a várostól egyszerűen kivert a víz. Ezért jöttem el.

Az igazi hatalmat az Erők képviselik. Ez pepitában ugyanaz, mint az Udvar, egyébként.
A négy Erő: Kulturális, Pénzügyi, Hadügyi és Szociális.
A nevekből nagyjából rá lehet jönni, hogy mivel foglalkoznak.
Minden Erőnek van egy Szószólója és egy rakás csoportja, amik különféle feladatokon dolgoznak.

Én például az első hónapban csak élősködtem, aztán a felesketés után a Kulturális Erőkhöz csatlakoztam és ott a Média Csoporthoz tartoztam. Ez voltaképpen egy Motley, akik a médiát figyelik, természetfeletti jelenségeket, Elveszetteket vagy Igazakat kutatva. Meg vannak néha üzenetek külföldi és helyi Uradalmak között bizonyos lapokban és adásokban, de ezek rendszere folyamatosan változik.

Három hónap után átmentem a Szociális Erőkhöz és a Lelkisegély Csoportnál voltam. Nem hinnétek, mi?

Alapvetően azért mentem oda, mert egyre jobban kezdtem bekattanni a várostól.
Minden ismerős volt, de semmihez nem tudtam emlékeket vagy érzéseket kötni.

Kész téboly!

Egyébként nem segélyt nyújtottam a rászorulóknak, hanem egy helyes csajt, Köldököt kísérgettem olyan családokhoz, ahol az anyát vagy a gyerekeket feltételezhetően bántalmazták. Én voltam a biztos háttér.

Meg egy-két esetben a biztos pofon.
[papírzörgés]
Hát, nagyjából ennyi.

A többi feljegyzés vagy bizalmas jellegű, vagy csak határidők meg ilyesmi, semmi érdekes.

Remélem, hogy ezeket az infókat soha nem hallgatjátok, mert az rosszat jelent nekem.
Ha mégis, akkor csókolom a seggeteket és vigyázzatok jobban magatokra, mint én!
[éles kattanás]

Mondtam már, hogy mindannyian itt fogunk megdögleni? Nos, úgy tűnik, ez nem ma lesz.

Elkezdtünk beilleszkedni. Találtunk melót, szarul fizet, de legális: David a Dióban talált feljegyzések számítógépre vitelével ügyködik, Vivienne takarít, Augustine meg a Fagyöngyben vállalt munkát. Én meg a Nyár udvar vasboltjában rohadok, és közben próbálok felkészülni az első fellépésemre a bicskázási tanfolyamon.

Sikerült beindítani néhány tervet: Sabre és Jean is támogatta pár elképzelésünket, és mint később kiderült, Catherine, a Tél udvar uralkodója is érdekesnek talált párat. Ha összejönnek a tervek, lesz információs hálózatunk, és ha az Ősz udvart sikerül rávenni, lesznek olyan elemzők is, akik tudnak vele mit kezdeni. A Nyár udvar elkezdte megszervezni az ütőerőt, így sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudjuk elrontani a rémek napját. Négy fős egységekbe szerveztek minket, mi az átütő sikerre tekintettel kompániánkkal neveztünk az Önkéntes Roueni Polgárőrségbe. Nem mondom, hogy egyszeriben az Elcseréltek lettek a legyőzhetetlen utcaterminátorok, de kezdésnek határozottan nem rossz. (Csak aztán el ne szálljon a lelkesedés, ha véletlenül arcbavágnak minket.) Ugyanakkor az az érzésem, hogy nincs még teljesen végiggondolva, hogy mit miért akarunk. Persze, az elképzelések hasznosak, de szerintem még az uralkodók sem tisztázták le magukban, hogy mi az, amit akarnak. Különösen nincs letisztázva, hogy mik azok az alapok, amiben mindannyian egyetértünk. Anno én azt a receptet követtem a csempészbandáimnál, hogy addig káráltam a főhajjakendnek, amíg nem mondott nekem három dolgot, amit akar a bandától, és nem mondott három dolgot, amitől retteg, hogy megtörténik. Mivel ezek a mi szakmánkban elég egyértelmű dolgok voltak, nem volt nehéz a belső kör fejébe verni, hogy merre hány lépés. Aztán aszerint döntöttünk, hogy támogatja-e a terv a három elérendő dolgot, és kockáztatjuk-e vele, hogy beleszaladunk a Rettenetes Háromba. A kettő között meg ízlés dolga, ugye. Erősen úgy látom, hogy az uralkodók között akadnak páran, akinek úgy kellett ez a vezéresdi, mint mesterlövésznek a hidegrázás.

Beleszaladtunk egy frissen érkezett Elcseréltbe, aki a nyílt színen - szemtanúk előtt - akart kibelezni egy normálisnak tűnő nőt. Mivel sem a szép szóból, sem az erődemonstrációból nem értett, és a trükktáram is ezt a pillanatot választotta, hogy cserbenhagyjon, kénytelenek voltunk szembeszállni vele, ami végül odáig fajult, hogy megöltem. Nem volt szép látvány, de nem hatott meg annyira, mint régen. Ha valaki négy Elcserélttel áll le birkózni, miután azok bemutatták, hogy bármikor meg tudnák ölni, de beszélni akarnak, annak akarja a teste a halált, hülyeségre meg nem írnak fel gyógyszert. Ettől függetlenül jó lenne, ha felkészülnénk arra, hogy az Elcseréltek egyre gyakrabban fognak kipotyogni a Sövényből. Augustine nem viselte jól, de őt sikerült meggyőzni úgy-ahogy arról, hogy egy elcseszett helyzetből hoztunk ki közepesen elcseszett eredményt, viszont Vivienne nem is beszél róla, ami aggaszt.

A Dióról kiderült, hogy tényleg temetkezési hely: ha a kínosan valószerű, de mindenképpen újszerű rémálmomnak hinni lehet, márpedig a szakértők szerint hinni lehet, a '40-es évek helyi csimotái testületileg úgy döntöttek, hogy megmérgezik magukat, és a testüket a Diónak adják. (Rohadtul merem remélni, hogy én nem kerülök olyan helyzetbe, hogy ez jó ötletnek tűnjön. Ha mégis, adjatok innom, de kurvagyorsan.) Ez nem akadályozta meg sem Sévére-t, sem a többi uralkodót, hogy a hullahegyen tartsuk a bált. Szerintem rossz vudu az ilyesmi, ezért csak visszafogottan ittam.

Ha már a buli szóba került, Colette megint megtartotta a „csesztessük Jean-Baptiste-ot” magánszámát, egyelőre túlságosan úriember voltam, legközelebb mással kísérletezem. Noémi is elég fura jelenség, ami nem Jean-Baptiste-ok számára azt jelenti, hogy nagyon meglazultak a vezetékek a fejében, ami még nem is lenne akkora baj, ha nem lenne egyik beavatkozó egység tagja sem, másrészt meg nem lenne kardos menyecske. De hát mindkettő igaz. A legcsodásabb az egészben az, hogy azt hiszi magáról, hogy elég épelméjű ahhoz, hogy hasznát lehessen venni, holott kábé annyira biztonságos, mint egy fel nem robbant repeszgránát egy homokozóban. Az effélét meg ugye vagy hatástalanítják, vagy a közelben kijelölt biztonságos helyen megsemmisítik. A Hajtó nem hülyegyerek, már akkor is embereket szívatott, amikor én még járni tanultam, sőt. Ha összefutnak, hamar megtalálja azt a három mondatot, amitől Noémi bepöccen, akkor csapdába csalja, levágja, és az egysége úgy dől el, mint egy háromlábú bográcsállvány. Rögtön lement négy ember, a morál a béka segge alatt, és még a járőrözési beosztásokat is át kell írni. Akar a fene katonai fegyelmet, ráadásul egyikünk sem épelméjű azok után, amit Odaát átéltünk, szóval nem akarom én agyonszabályozni a dolgokat. Azt se akarom megmondani, ki hogyan legyen őrült, amíg funkcionális. De ha már kint maradt a kulcs, akkor lehetőleg ne gyújtsuk magunkra az elmegyógyintézetet - ez az egyik vezérelv az életemben. Szóval Noémivel még beszélgetni kell, aztán reménykedni, hogy nem akar karajra bontani. (Vagy ha mégis, legalább ne jöjjön neki össze.)

Legalább annyi haszna volt a beszélgetésnek - bizisten, majdnem nekem jött a végén, pedig tényleg nem voltam szándékosan tahó - hogy elgondolkodtam közben, miért csinálom az egészet. Úgy értem, miért kelek föl reggel, mi vonszol el az első kávéig, és miért nem csücsörítek rá egy pisztoly csövére. Az egész trükkje a megszokás. Ami történt, megmarad, nem lehet elfelejteni, nem lehet meg nem történtté tenni, de idővel el lehet érni, hogy ne legyen jelen mindennap. Addig ki kell húzni, addig el kell viselni az emlékképeket meg a kényszereket, és arra kell koncentrálni, ami működik, vagy működhet. És el kell ismernem, érzek némi perverz örömet abban, hogy akármit is próbált tenni velem az az erkölcsi nyomorék társaság Odaát, még mindig itt vagyok, és minden nap annak a győzelmemnek a bizonyítéka, amit már senki nem vehet el tőlem. Megpróbálni megpróbálhatja, legfeljebb nem éli túl. Rouenben az Elcseréltek nem normálisak, de emberek. Van közte bátor, gyáva, bosszantó, helyes, több mint félig pszichopata, rusnya és gyönyörű, de csak emberek. A képességeink és torzulásaink csak árnyalják a képet. És ez a banda szimpatikus nekem. Próbálnak túlélni, és amit csak lehet, meg fogok tenni azért, hogy túl is éljük. Hogy ki mit kezd ezzel a lehetőséggel, nem az én dolgom.

Szépen sorban derülnek ki a titkok és a talányok, szépen sorban, mint az aknamezőn. Nincsenek nagy felismerések, csak szépen lassan átépül a valóság körülöttem. Már a hang is kiszámítható a fejemben, ami folyton sört követel, és filléres bölcsességekkel traktál cserébe. „A lényeg, hogy Elcserélt vagy, oszt’ kész. Sosem lehetsz többé ember, ez van. Erről gondoskodtak a tündérek, a Sövény, meg az, hogy egy madárijesztő bámul vissza, ha tükörbe nézel.”

Az Elcseréltek társasága, ha nem is zökkenőmentesen, de általában próbál együttműködni, még ha látszólag nem is tudja néha, merre van a felfelé. A Nyár udvar újabb taggal gyarapodott: a Weasley-ikrek cselekvőképesebbik tagja, aki láthatólag alkalmasabb az ilyesmire, jelentkezett, és egy goblinnak nevezett sövénylakó agyonvágása után be is vettük a csapatba. A másik Weasley csak követte volna ide, így őt megkérte Jean, hogy gondolja ezt át még egyszer.

David még mindig nem tért magához, pedig rohadtul jobban tenné, mert kezd már túl sűrű lenni a táncrendem. Amíg én ugyanis udvari kötelességeimmel voltam elfoglalva, a kétfős hölgykoszorút először el akarta rabolni egy terepjárónyi öltönyös, aztán meg rájuk rontott egy vámpír is. Baj is lett volna, ha Marco – asszem ő volt – be nem esik közben, és el nem ijeszti. (Hááá, és persze ez még nem azt jelenti, hogy nincs vámpírszolga, sőt!) Köszönhetően ennek a kalandnak, be kell jelentenünk minden mozgást, és senki nem közlekedhet egyedül. Minden uralkodó egyenes parancsba adta, ami azért külön fájó, mert ezt be kell tartanunk, ha tetszik, ha nem.

A Hajtónak nem akadtunk a nyomára, de nincs nekünk olyan szerencsénk, hogy megette volna a fene.

Az álommanó átment slendriánba, ezért aztán Augustine volt haverjáról/kollégájáról álmodtunk, aki zsíros füstből szőtt, eltorzult arcával üvöltötte a nevét. Küldött volna neki táviratot inkább, most mit vár, mentőakciót?

Mégis, az állatkerti felvonulás ellenére egyre erősebb bennem a gyanú, hogy engem itt nem a krízisek, hanem a hétköznapok fognak kicsinálni. Ez egy kisváros. És igen kevés az Elcserélt. És kevés helyre mehetek úgy feltűnés nélkül, hogy mégsem ismer senki. Itt, ha részegen gajdolva tántorog az ember az utcán, nem csak, hogy elviszik. Megismerik másnap. Még csak egy csempészbandát se lehet itt alapítani, mert helyi illetőségű vagányok alig vannak. Se piac. Átmenőforgalom az még csak lenne, azzal talán lehet valamit kezdeni később, de finoman kell ennek nekimenni, mert az Elcserélteknek nem csak úgy megy a megpattanás, hogy felülnek egy pékárus furgonra, és irány a nagyvilág. A narkót itt öltönykéknek terítik, fegyvert maximum rendőrnél látni, az alkohol legális, kölykökhöz meg nőkhöz meg nem nyúl az ember. Ez egy rendes hely! Kijövök a Sövényből, és egy kikúrt kisvárosban bírok megtelepedni! Kínomban már törvényes üzleten kezdtem el törni a fejem. Mindegy, voltam én már becsületes vállalkozó, hatvankettőig, csak akkor mocskos sok pénzért. Ehelyett meg azt fogom tanítani mindenféle fogalmatlan úrigyereknek, hogy hogyan kell megúszni egy késes hiriget, apróért. Esetleg úgy megvágni valakit, hogy utána ne zárjanak be a zsandárok, de az már a haladó tananyag lesz. JT segített összerakni az anyagot – ő vívást oktat, de nem ám a versenysportot. Meglátjuk, hogyan válik be a dolog, addig is eladó leszek a vasboltban.

A régi dicsőségem már csak azért is késel az éji homályban, mert már második alkalom óta én vagyok a legjózanabb az esti mulatozások során. Mégiscsak más az, amikor az ember az állandó jellegű tettestársaival nézi a napfelkeltét, és próbálja eldönteni, hogy vajon sirály szart a poharába, vagy a bor magától ilyen borzalmas, meg más az, ha az ember húsz évvel idősebb az ivótársainál, akik amúgy mind nők. Ilyenkor hiányolom Davidot, ő legalább tud is inni. Legalább Augustine és Vivienne jól szórakoztak, Julie meg jól kiütötte magát, de sebaj, majd megtanulja.

Kiadták ukázba, hogy nézzük meg, mi van a Dióban. A Dió egy hely a Sövényben, ahol egyszer már jártunk korábban. Kinézetre épp olyan, mint egy dió felső fele, csak akkora, mint egy katedrális, amelyet függönyrendszerrel osztottak több részre, na, itt régészkedtünk. Volt itt minden, általában limlom és használhatatlan szemét, de találtunk egy ládát az Ősz udvar trónja alatt (mind a négy udvarnak volt ott trónusa), amit leadtunk az Ősz udvarnak, és a korábbi időszakok krónikái kerültek elő belőle. Nem mondom, szívesen rátenném a kezem, mert borzasztóan aggaszt, hogy olyan terepen tevékenykedünk, aminek a múltjáról nem tudunk semmit. (Főleg azt nem tudjuk, hogy pontosan mi tüntette el az összes Elcseréltet a környékről.) A kutatás során találtunk egy lejáratot, és kiderült, hogy a Dió alsó fele valamiféle temető. Vagy hullaraktár, ezt nem sikerült tisztázni. Esetleg áldozókamra. A lényeg, hogy a Dió alsó felének anyaga üvegként törik, és az idők során magába nyelte az oda vitt testeket, amelyek vagy csontvázak voltak ekkor, vagy nem. A tetemek évtizedekkel ezelőtt kerülhettek oda, közelebb a százhoz, mint nem. Bizarr, de egyelőre nem tudjuk hová tenni. Ahogy a többi fura eseményt, az Elcseréltek ugrásszerűen növekvő számát, és egyéb hülyeségeket sem.

Ide tartozik, hogy egy beszélgetésből kiderült: Rouenben a kapukat egy szellem őrizte, egészen a közelmúltig, amikor is Ophélie-t kérte volna cserébe, hogy tovább nyújtsa a szolgáltatást, mire a helyiek közölték, hogy kapja be. A szellem aztán tisztázatlan körülmények között méginkább halott lett, viszont azóta van átjárás a Sövényből Rouenbe.

Muszáj lesz tovább kaparnunk az információk után, és tovább kell szervezni a bandát, különben a felkészületlenségünk elkerülhetetlenül a seggünkbe fog harapni.