A kamaszkor rosszabb, mint az egyiptomi tízcsapás, ez biztos. Egy ötévesbe több belátás szorul, mint egy sértődött tizenévesbe!
És nem kell elővenni a szólamokat- én nem voltam ennyire rémes, világosan emlékszem. Igen, tudom, volt az a kínos ügy azokkal a cigikkel, de ha velem szakított egy fiú, én három hétig bőgtem, és a világirodalom legrosszabb szerelmes verseit írtam..
És ha a kisasszony annyira felnőtt, és tudja, mit csinál, akkor viselkedjen is úgy, mint egy felnőtt. A fürdőbe zárkózás meg a világgámenés nem egy érett személyiség ismérvei. Tudod, ha nem húznád úgy fel a csinos orrocskád, nem lenne az embernek ingerenciája, hogy szúrjon rajtad egy picit..
Istenem, mit vétettem ellened? Ésmost nem az ágakat értem, hanem a három kis istencsapását, az egyik állandóan csokit enne, a másiknak szőr nő a fülében, a harmadiknak meg mélyebb a lelki élete, mint a Mariana-árok.
Nekem van ugyan tapasztalatom nehezen kezelhető emberekkel, de sajnos itt nem megyoldás a "hozzak esetleg egy kis üdítőt"-szólam, és nincs mentőmellény az ülés alatt.
Noémi, légy oly kedves, ne duzzogj.

És persze a legrosszabb, hogy a végén mindig a szülők kérnek bocsánatot megbántott magzatjaiktól, mert ha nem, akkor a csemete harmincas éveit méregdrága pszichológusok heverőjén agonizálva töltheti.


Vegyek egy pszihológiakönyvet?

Chére Ophélie,

Köszönöm, már egész jól tudom használni az internetet, csak ritkán, mert Jean-Luc nem szereti, ha foglalom a telefonvonalat.
Sajnos Rouenbe eg darabig biztosan nem telepedhetek le; egyszer-egyszer talán bemehetek a városba, de ez Adriantól függ, engedi-e.
cicus, sajnálom, ha nem úgy sült el a Mikulás-ünnepség, ahogy szeretted volna... Ténleg párbaly lesz Laura és Adrian között? Nem tudom, melyikük a nagyobb hülye, ilyesmibe belemenni.. pláne most.. És igenis bunkóság nem enni valakinek a főztjéből. Nem tudom, mi ütött Adrianbe, hogy ilyen cudar kedvében volt; de neki sem lehet most könnyű, és nem tudom, nem bőszítette-e fel valaki, vagy nem kapott-e olyan híreket, amiik kibortották. Bár szerintem ahogy közeledik a január, úgy lesz egyre harapósabb; ne nagyon kerülj az útjába szerintem, úgysem értékeli.


Megpróbálok egyszer meglátogatni titeket, meg Rouenbe is be akarok venni ajándékot venni karácsonyra, ha Adrian engedi, akkor találkozhatunk.

gros bis

auroe

Oh perilous place walk backwards toward you
Blink disbelieving eyes chilled to the bone
Most visibly brave no aprehended gloom
First to take this foot to virgin snow

I am a magnet for all kinds of deeper wonderment
I am a wunderkind
And I lift the envelope pushed far enough to believe this
I am a princess on the way to my throne

Destined to serve, destined to roam

Oh ominous place spellbound and unchild-proofed
My least favorite chill to bare alone
Compatriots in place they'd cringe if I told you
Our best back-pocket secret our bond full-blown

I am a magnet for all kinds of deeper wonderment
I am a wunderkind
I am a pioneer naive enough to believe this
I am a princess on the way to my throne

Destined to seek, destined to know

Most beautiful place reborn and blown off roof
My view about-face whether great will be done

I am a magnet for all kinds of deeper wonderment
I am a wunderkind
I am a ground-breaker naive enough to believe this
I am a princess on the way to my throne

I am a magnet for all kinds of deeper wonderment
I am a wunderkind
I am a Joan of Arc and smart enough to believe this
I am a princess on the way to my throne

Chére Aurore!

Gondoltam írok neked egy e-mailt, mert már biztosan megtanultad használni az internetet! Jean-Pierre mondta, hogy ott laktok a szomszédban és hogy meglátogat néha. Tényleg nem jöhetsz vissza Rouenbe? Adrian azt mondta, hogy az rád is, meg Rouenre is veszélyes. Képzeld, volt Mikulás-napi ünnepség. Annyira jó lett volna ha itt vagy, mert szörnyű volt. Én nagyon szégyellem magam, de sírva szaladtam ki a közepéről. Pedig nagyon szép ruhám volt és Noémi még igazi sminket is csinált, meg olyanokat mondtak egy csomóan, hogy csinos vagyok, meg ilyesmi... De az Ősz udvar asztala nagyon szörnyű volt. Ott ült Adrian, aki egy óriási tuskó volt és Colette, aki meg olyen furcsa...és ott volt Jean-Pierre aki próbált kedves lenni, meg Noémi is, mert Geronimo, akinek ez volt a bemutatkozó főző estje azt mondta, hogy a tálalás miatt oda kell ülni. De úgy irigyeltem a Nyár udvar asztalát, ahol mindenki nevetett, mert nálunk mindenki csak bántotta a másikat, de főleg Colette és Adrian, aki nem is evett abból, amit Geronimo csinált, pedig biztos nagyon sokat dolgozott vele. És amikor megmondtam Adriannek, hogy ez biztos nagyon rosszul esett Geronimonak, akkor velem is bunkó volt, pedig még innivalót is vittem neki, hogy jobb kedve legyen. Meg nem kért fel senkit táncolni, pedig rajta kívül minden fiú felkérte a lányokat! És képzeld, táncoltam Sylvannel, és nagyon jó volt! Ő olyan ügyes! Teljesen úgy érzi magát az ember mintha tudna táncolni. Ja, és az este végére ráadásul Laura és Adrian összevesztek és most lesz egy párbaj kettőjük között, ami ráadásul nyilvános. Ezt a négy uralkodó dönötte el, és szerintem nem volt igazságos, mert Adrian egész este olyan bunkó volt, hogy bárki felidegesíthette volna rajta magát, és ráadásul egy kést is behozott a terembe, ami nem volt szabad. Az Ősz udvar első gyűlése - vagyis az enyém legalábbis - a párbaj után lesz, ami harcképtelenségig megy. Szerintem igenis elbizakodottság Adriantől, hogy azt gondolja ő fog nyerni.
Gyere vissza hamar, vagy legalább látogass meg minket, nagyon hiányzol! És remélem Jean-Luc és a kislány is jól van, meg az álmai.

Mostantól már én is titkolózhatok! És talán színes platánlevelek is hullanak majd a lábam alá...

Nos, a hang tulajdonosával nem voltam kisegítve. A franciául hablatyoló nő ugyanolyan meztelen, ugyanolyan összevissza kaszabolt bőrű, és szemlátomást ugyanolyan elveszett volt, mint én. Nem kérdeztem meg tőle, hogy került egy erdő közepébe. Sem azt, hogy miként tett szert szó szerint égnek álló hajra és kéregszerű bőrre. Cserébe ő sem firtatta, hogy – nos, igen, így jobban belegondolva az én áttetsző bőröm sem éppenséggel normális. Akkor és ott jobban érdekelt, hogyan jutunk ki, mint hogy hogyan jutottunk oda – az ég szerelmére, csak legyünk végre egy lakott településen, kerítsünk valami ruhát, valami harapnivalót, aztán kitalálom, hogy jutok el Bernardhoz – minden mással ráérek foglalkozni majd utána. Túlestünk egy gyors bemutatkozáson – Bonjour, Széchy Noémi – Aurore Lavalère, enchantée, enchantée – aztán találomra elindultunk valamerre, továbbra is kiáltozva. Gondolom szerencsénk volt: tíz perc sem telt bele, és megpillantottunk egy távoli tüzet. A magányos túrázónak, aki rakta, nem volt szerencséje. A reakciójából ítélve nem hiszem, hogy pont két meztelen, összevagdalt nő felbukkanására vágyott. Ami azt példázza, hogy az aránylag tisztességesebb férfiak ritka fajtájából való, és hogy – így utólag belegondolva – járhattunk volna rosszabbul is.

Aurore becsülettel megpróbált valami elfogadható magyarázattal előállni. Én nem zavartattam magam. Egyszerűen megköszöntem a felajánlott dzsekit, és közelebb kuporodtam a tűzhöz, míg a halálra rémült srác elrohant segítséget szerezni.
Rouen. Rouen közelében voltunk. Már nem kell sokáig várnom.

***

Szépen festhettünk, annyi szent. Az árvaházi nevelőnő azonban úgy tűnt, nem látja az abnormalitásunkat, az árvaházi egyenruháról meg (ami ugyancsak furcsán állhatott rajtunk) tapintatosan nem vett tudomást. Egyedül a lányt méregette gyanakvással – a lányt, akinek arcát finom macskaszőr, formás alakját pedig öt számmal kisebb egyenruha fedte, és láthatóan hazudott, mint a vízfolyás, nyomozásokról meg nemzetközi hatáskörökről. Kétségem sem volt felőle, hogy magunkfajta, akármit is jelentsen ez. De nem a lány érdekelt, sem pedig Aurore, aki hisztérikusan próbált valami számot újra- meg újrahívni. Kis, kézi telefonon, amit úgy neveztek, hogy „portable”. Hiába, 1999-et írunk. De nem is ez volt a fontos. A rendőrnőre figyeltem, aki a nevelőnővel ellentétben furcsán nézett mindhármunkra, és azt mondta nekem:

--Leellenőriztük az adatokat, amiket megadott. Stimmelnek, tényleg létezik ilyen személy, de – és itt kérdőn vonta fel a szemöldökét – Budapesten tartózkodik. Nem tudunk róla, hogy eltűnt volna.

Nem éreztem semmit, csak ürességet.

--Akkor nem tudok mit mondani – hallottam a saját hangomat. Ha Széchy Noémi, az érettségire készülő diplomatacsemete Budapesten van, akkor fogalmam sincs, hogy én ki vagyok.

Egyetlen fogódzó maradt. Egyetlen ember, aki biztosan hinni fog nekem. Vártam. Ha megtalálom, minden rendben lesz.