Szépen sorban derülnek ki a titkok és a talányok, szépen sorban, mint az aknamezőn. Nincsenek nagy felismerések, csak szépen lassan átépül a valóság körülöttem. Már a hang is kiszámítható a fejemben, ami folyton sört követel, és filléres bölcsességekkel traktál cserébe. „A lényeg, hogy Elcserélt vagy, oszt’ kész. Sosem lehetsz többé ember, ez van. Erről gondoskodtak a tündérek, a Sövény, meg az, hogy egy madárijesztő bámul vissza, ha tükörbe nézel.”
Az Elcseréltek társasága, ha nem is zökkenőmentesen, de általában próbál együttműködni, még ha látszólag nem is tudja néha, merre van a felfelé. A Nyár udvar újabb taggal gyarapodott: a Weasley-ikrek cselekvőképesebbik tagja, aki láthatólag alkalmasabb az ilyesmire, jelentkezett, és egy goblinnak nevezett sövénylakó agyonvágása után be is vettük a csapatba. A másik Weasley csak követte volna ide, így őt megkérte Jean, hogy gondolja ezt át még egyszer.
David még mindig nem tért magához, pedig rohadtul jobban tenné, mert kezd már túl sűrű lenni a táncrendem. Amíg én ugyanis udvari kötelességeimmel voltam elfoglalva, a kétfős hölgykoszorút először el akarta rabolni egy terepjárónyi öltönyös, aztán meg rájuk rontott egy vámpír is. Baj is lett volna, ha Marco – asszem ő volt – be nem esik közben, és el nem ijeszti. (Hááá, és persze ez még nem azt jelenti, hogy nincs vámpírszolga, sőt!) Köszönhetően ennek a kalandnak, be kell jelentenünk minden mozgást, és senki nem közlekedhet egyedül. Minden uralkodó egyenes parancsba adta, ami azért külön fájó, mert ezt be kell tartanunk, ha tetszik, ha nem.
A Hajtónak nem akadtunk a nyomára, de nincs nekünk olyan szerencsénk, hogy megette volna a fene.
Az álommanó átment slendriánba, ezért aztán Augustine volt haverjáról/kollégájáról álmodtunk, aki zsíros füstből szőtt, eltorzult arcával üvöltötte a nevét. Küldött volna neki táviratot inkább, most mit vár, mentőakciót?
Mégis, az állatkerti felvonulás ellenére egyre erősebb bennem a gyanú, hogy engem itt nem a krízisek, hanem a hétköznapok fognak kicsinálni. Ez egy kisváros. És igen kevés az Elcserélt. És kevés helyre mehetek úgy feltűnés nélkül, hogy mégsem ismer senki. Itt, ha részegen gajdolva tántorog az ember az utcán, nem csak, hogy elviszik. Megismerik másnap. Még csak egy csempészbandát se lehet itt alapítani, mert helyi illetőségű vagányok alig vannak. Se piac. Átmenőforgalom az még csak lenne, azzal talán lehet valamit kezdeni később, de finoman kell ennek nekimenni, mert az Elcserélteknek nem csak úgy megy a megpattanás, hogy felülnek egy pékárus furgonra, és irány a nagyvilág. A narkót itt öltönykéknek terítik, fegyvert maximum rendőrnél látni, az alkohol legális, kölykökhöz meg nőkhöz meg nem nyúl az ember. Ez egy rendes hely! Kijövök a Sövényből, és egy kikúrt kisvárosban bírok megtelepedni! Kínomban már törvényes üzleten kezdtem el törni a fejem. Mindegy, voltam én már becsületes vállalkozó, hatvankettőig, csak akkor mocskos sok pénzért. Ehelyett meg azt fogom tanítani mindenféle fogalmatlan úrigyereknek, hogy hogyan kell megúszni egy késes hiriget, apróért. Esetleg úgy megvágni valakit, hogy utána ne zárjanak be a zsandárok, de az már a haladó tananyag lesz. JT segített összerakni az anyagot – ő vívást oktat, de nem ám a versenysportot. Meglátjuk, hogyan válik be a dolog, addig is eladó leszek a vasboltban.
A régi dicsőségem már csak azért is késel az éji homályban, mert már második alkalom óta én vagyok a legjózanabb az esti mulatozások során. Mégiscsak más az, amikor az ember az állandó jellegű tettestársaival nézi a napfelkeltét, és próbálja eldönteni, hogy vajon sirály szart a poharába, vagy a bor magától ilyen borzalmas, meg más az, ha az ember húsz évvel idősebb az ivótársainál, akik amúgy mind nők. Ilyenkor hiányolom Davidot, ő legalább tud is inni. Legalább Augustine és Vivienne jól szórakoztak, Julie meg jól kiütötte magát, de sebaj, majd megtanulja.
Kiadták ukázba, hogy nézzük meg, mi van a Dióban. A Dió egy hely a Sövényben, ahol egyszer már jártunk korábban. Kinézetre épp olyan, mint egy dió felső fele, csak akkora, mint egy katedrális, amelyet függönyrendszerrel osztottak több részre, na, itt régészkedtünk. Volt itt minden, általában limlom és használhatatlan szemét, de találtunk egy ládát az Ősz udvar trónja alatt (mind a négy udvarnak volt ott trónusa), amit leadtunk az Ősz udvarnak, és a korábbi időszakok krónikái kerültek elő belőle. Nem mondom, szívesen rátenném a kezem, mert borzasztóan aggaszt, hogy olyan terepen tevékenykedünk, aminek a múltjáról nem tudunk semmit. (Főleg azt nem tudjuk, hogy pontosan mi tüntette el az összes Elcseréltet a környékről.) A kutatás során találtunk egy lejáratot, és kiderült, hogy a Dió alsó fele valamiféle temető. Vagy hullaraktár, ezt nem sikerült tisztázni. Esetleg áldozókamra. A lényeg, hogy a Dió alsó felének anyaga üvegként törik, és az idők során magába nyelte az oda vitt testeket, amelyek vagy csontvázak voltak ekkor, vagy nem. A tetemek évtizedekkel ezelőtt kerülhettek oda, közelebb a százhoz, mint nem. Bizarr, de egyelőre nem tudjuk hová tenni. Ahogy a többi fura eseményt, az Elcseréltek ugrásszerűen növekvő számát, és egyéb hülyeségeket sem.
Ide tartozik, hogy egy beszélgetésből kiderült: Rouenben a kapukat egy szellem őrizte, egészen a közelmúltig, amikor is Ophélie-t kérte volna cserébe, hogy tovább nyújtsa a szolgáltatást, mire a helyiek közölték, hogy kapja be. A szellem aztán tisztázatlan körülmények között méginkább halott lett, viszont azóta van átjárás a Sövényből Rouenbe.
Muszáj lesz tovább kaparnunk az információk után, és tovább kell szervezni a bandát, különben a felkészületlenségünk elkerülhetetlenül a seggünkbe fog harapni.